Anya csak egy van

Megszólalt az ébresztő és ő riadtan nyitotta ki a szemét. Úgy utálta, hogy minden egyes alkalommal kiesik a szíve az ijedtségtől, mikor egy álomból kirántja a telefonja. Kómásan lenyomta a piros gombot és visszahanyatlott a párnára, hogy pihenjen még néhány percet.

Fél óra múlva újra csörgött a telefonja, majd meghallotta édesanyja kiáltását, hogy keljen fel. A telefon elhallgatott, amikor újra lenyomta a piros gombot, lentről pedig felhallatszott az ajtó csapódása, ahogy édesanyja elment dolgozni.

Álmosan, még az álom hatása alatt végezte el reggeli teendőit, majd mikor már frissnek érezte magát lement, hogy megreggelizzen. Benyitott a konyhába és majdnem ki is fordult onnan. Az asztalon, mintha egy hurrikán söpört volna végig. Félig felszeletelt kenyér, sonka, sajt, margarin. Félig megevett paradicsom, paprika. Egy doboz tej, kefir és müzli. Alatta száraz kenyérmorzsa, szétszórtan kiskanál, kenőkés és a piszkos edények.

Már megint - gondolta és mérgesen bevágta maga mögött az ajtót. Dühösen állt az ajtóban és az asztalt bámulta elszántan. Már többször előfordult, hogy az anyja úgy ment el dolgozni, hogy a konyhát ilyen állapotban hagyta. Tudta, hogy dolgozni kell, de akkor is igazságtalanságnak tartotta.

Miért neki kell elpakolnia mások után? Ilyenkor még az étvágya is el szokott menni. "Elmegyek. Így hagyom az asztalt és ha anya haza jön, majd ő elpakol. Nem az én dolgom." - gondolta mérgesen és hátat fordított a konyhának.

Keze már a kilincsen volt, amikor megszólalt fejében egy hang: Amikor kicsi voltál, ki pakolt el utánad? Ki törölte fel az asztalról a főzeléket, amit rá kentél? Ki tette el a szétszórt játékaidat? Egyetlen szó nélkül?

Visszafordult az asztalhoz, majd szégyenében lehajtotta a fejét.

- Anya volt - mondta ki hangosan.

Aztán hozzálátott, hogy elpakoljon.

Ne aggódj!

Még egy pályázatra írt művem. Jó olvasást kívánok! :D

A Duna-parti homokon guggoltam, karommal átölelve a térdemet. Néztem a nyugodtan hullámzó vizet, ahogy halkan neki-neki csapódik a partnak. A távolban felhangzott a komp dudája jelezve, hogy kikötött. A folyó túloldalán vidám fiatalok eveztek egy hosszú csónakban. Gondolataim mégis a mellettem guggoló körül forogtak. Elnéztem, ahogy a kezébe veszi a kagylókat és a kavicsokat, megforgatja az ujjai között, majd mikor talál egy laposabb követ, megpróbált kacsázni. Nem mindig sikerült, de őt ez nem kedvetlenítette el.

Figyelmemet visszafordítottam a Dunára. Idő közben a hullámzás felerősödött és a cipőm orrát kezdte nyaldosni a víz. Azonban néhány pillanat múlva már eredeti medrében folyt tovább. A mutató ujjamat a víz felszínéhez érintettem és megzavartam az amúgy sem nyugodt tükröt, majd kezem még beljebb hatolt a folyékony anyagon és végül elérte a fenekét. Már ettől a kis mozdulattól apró porszemcsék szálltak fel és keveredtek el a vízben. Megvártam míg lenyugszik és akkor ujjammal körkörös mozdulatot tettem néhányszor.

Elképzeltem, hogy minden egyes aggodalmam egy-egy homokeszem, amely most bennem is kavarog. Az ott, ami most megcsillant a napfényben a nagyapámé. Már nagyon beteg és ki tudja, hogy mennyi ideje van hátra. Az a másik a szüleimé, akikről sosem tudom, hogy mennyire szeretik egymást. Egy-egy a testvéreimé, akik valahol a világban vannak és megpróbálnak boldogulni. Az egyik azé a barátnőmé, aki nemrég szakított a barátjával és még vigasztalni kell. A másik egy másik barátnőmé, aki nemrég került ki a nagybetűs életbe és még nem tudja merre van a helyes út. Aggódtam érte, mert féltem, hogy rossz társaságba keveredik. Az a porszem pedig, amelyik most tért vissza a folyó fenekére a mellettem guggoló volt. Érte már nem aggódtam, hiszen itt volt mellettem.

Szememmel követtem az egyes porszemeket, ahogy csendben végül megnyugszanak a folyó fenekén. Gondjaim ugyan úgy lenyugodtak bennem és átvette a helyét egy megmagyarázhatatlan helyről érkezett béke. Csak egy pillanatig tartott, de éppen elég volt ahhoz, hogy megértsem, fölösleges állandóan aggódnunk. Elég nekünk a magunk baja, nem kell cipelnünk a másikét is.

Tényleg csak egy pillanat erejéig tudtam erre gondolni, hiszen a következőben valaki meglökött hátulról, majd kacagva nézte, hogyan zuhanok bele a lassan hömpölygő vízbe.