2014. február 5., szerda

Villamoson

Felszálltunk a járműre és mikor körbenézve láttuk, hogy nincs ülőhely, beljebb mentünk, hogy megálljunk a két szerelvény közötti csuklóban. Hozzábújtam ő pedig átölelt egyik karjával, a másikkal pedig kapaszkodott. Fejem a vállán pihent miközben beszélgettünk, nevettünk.
Aztán a villamos hirtelen elkanyarodott mi pedig dőlni kezdtünk. Éreztem, hogy ha nem kapaszkodom meg én is valamiben,, akkor elesünk mind a ketten. Hirtelen nyúltam ki és kaptam el az egyik kapaszkodót éppen akkor, mikor már majdnem a földön kötöttünk volna ki. Azonban éreztem, ez nem nekem köszönhető.
- Bízz bennem. - kérte halkan én pedig elszégyelltem magam.
Elengedtem a kapaszkodót és újra  megöleltem. Tovább beszélgettünk, mikor jött a következő kanyar. Erőt vettem magamon és nem engedtem el, inkább még szorosabban hozzá bújtam. Mi csak dőltünk, dőltünk a kanyarban, de nem estünk el. Megtartott, ahogy ígérte.
Mosolyogva néztem fel a válláról és láttam, hogy minden erőlködés nélkül teszi ezt.
Habár ez csak egy villamos volt, biztos vagyok benne, hogy nem csak itt tud megtartani erős karjaiban, hanem az élet nehézségein is játszi könnyedséggel fog túljutni, ha bízom benne.