A hideg szél táncot járt a toronyházak ablakai között. Még nem esett a hó, de az ég fehér fellegektől volt terhes. A kopasz fákon az utolsó megmaradt levelek ringtak fáradtan arra várva, hogy keringőre hívják őket is a szél, mint megannyi társukat.
Nem látta senki, hogy közeledik. Léptei hangját felfogta a reggeli párától nedves avar, és a távoli kocsik zúgása elmosta halk dalát, amit dúdolt. Jókedvűen sétált a csendes hajnalban és nem zavarta az arcát cirógató jeges szél sem. Vidáman, mint egy fiatal őz, még ugrándozott is, és miközben így rótta az utcákat, csendesen szitálni kezdett a hó.
Lábai nem hagytak nyomot a friss leplen és a hó nem hullott a vállára. Kíváncsian benézett a házakba. A terülj-asztalok roskadoztak, a fák csillogtak, a magnóból hangos zene szólt. Ő halkan bekopogott de senki sem hallotta meg odabent. Csalódottan, de továbbra is derűsen lépett a következő ablak alá. Hátha lesz valaki, aki meghallja. Az a lakás azonban, sötét és üres volt. A másik meg idegen. Még csak díszek sem lógtak az ablakon. Itt is próbálkozott, de a tévé túlkiabálta csendes kérését.
A sarkon befordulva egy hatalmas katedrális állta el az útját, és az onnan kiszűrődő éneklést hallgatva egy pillanatra megállt. Őt hívták, őt várták, belépni mégis csak akkor tudott, mikor már mindenki távozott. A hideg kőfalakból áradó magány elszomorította. Hívták, várták, mégsem hallották meg amikor megérkezett. Képmását nézte, aki a jászolban feküdt, és lenézve gyengéden megérintette a szobrot. Az hidegen és ridegen fogta meg a kezét, és nem melegedett fel, akármeddig szorította.
Kilépett hát a templomból. Maga mögött hagyta a neki épült házat, és a kis utcákat rótta egymagában. Útja közben, egy hölgy jött vele szembe, aki a csúszós úton elesett, s minden csomagja szétszóródott a földön. Szitkozódva állt fel miközben belerúgott pár ajándékdobozba. Az olvadó hótól átázott a csomagolás, és ő az orra alatt morogva, de elég hangosan, csak ennyit mondott, miközben újra megpakolta karjait;
- Ez a legrosszabb karácsony...
És már el is ment.
Ő szívesen segített volna, ha a hölgy észre veszi, de az átlátott rajta. Elment mellette, és rá sem hederített. Pedig milyen közel volt hozzá az igazi karácsony.
Egész nap bolyongott. Elfáradt és éhes volt. Melegre vágyott, valakire, aki végre meghallja, valakire, akit végre meghallgathat. Az utca utolsó háza előtt állt meg. Odabent a mosógép zúgott, és csak egyetlen ablakban világított fény. Felmerült benne a kérdés, hogy megpróbálja, vagy elmenjen, de nem is gondolkozott sokat ezen.
Bekopogott.
Bekopogott.
Hallottad?
