2014. augusztus 21., csütörtök

A Viskó

Sziasztok!
Ezúttal egy könyvet szeretnék bemutatni nektek, amit már korábban, 18 évesen, elolvastam, de azóta sok mindent elfelejtettem róla. Most, hogy újra elolvastam, rá kellett jönnöm, hogy ez is egy olyanfajta könyv, ami nem egyből tárja fel az összes titkát, hanem bármilyen életszakaszban tud Neked újat mondani. Újra és újra el kell olvasni, hogy a végén teljes képet kapjunk, de nem szabad semmit sem siettetni. Legközelebb négy év múlva veszem elő. :D

Még mielőtt belekezdenék, azt jó ha tudjátok, hogy ennek a könyvnek a 99%-a Istenről szól. Nagyon-nagyon sok mindent megmagyaráz, és érthetőbbé tesz Vele kapcsolatban. Akit pedig megfogtam a beszámolómmal, annak jó olvasást kívánok.

A történet: A könyv Mackről szól, aki egy ötgyermekes családapa. Kapcsolata Istennel már a gyerekkorában megromlott, mikor részeges apja gyakran megverte, miközben kényszerítette arra, hogy istentiszteletre járjon. Azonban hamar elment otthonról, még be sem fejezte a tanulmányait, inkább dolgozott és utazott. Most mégis egy jól fizető munkahelye van, egy felesége, akit nagyon szeret, gyermekeivel együtt.
Szinte megbékélni látszik Istennel, amikor egy szörnyű tragédiában elveszíti legkisebb gyermekét, Missyt. Teljesen összeomlik és megszakítja minden kapcsolatát Istennel. Azt mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket, azonban öt év múlva sem talált nyugalmat. Ekkor egy levelet kap Papától (felesége így hívja Istent), hogy találkozni akar vele a Viskóban. Mack először egy durva tréfának véli a levelet, végül azonban mégis elmegy oda, gondolván, nincs veszteni valója. Valóban nem volt veszteni valója, inkább nyert...

A könyv és Te: Gyökerestül változtatja meg az Istenről alkotott képünket. Szerethetővé és közelibbé hozza számunkra Istent és az ő tökéletes szeretetét irántunk. Megdöbbenő és egyben hihető történet, annak ellenére, hogy igencsak bővelkedik túlvilági vagy csodás eseményekben. Hihetetlen, hogy mennyire átérezhető és a végén úgy érzed, hogy Mackel együtt sírsz és nevetsz. (Én végig bőgtem a történetet és egy csöppet furán néztek rám a villamoson, metrón, héven és vonaton... :) )

Egy kis hiba: A könyvben gyakran észrevehető, hogy hiányzik egy gondolatjel, vagy egy enter, azonban annyira dinamikus a szöveg, hogy pontosan lehet tudni, mikor szólal meg valaki és ki szólal meg.
Szóval annyira nem zavaró.

És végül egy részlet: Igen nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ne írjam ki nektek az egész könyvet, de azt hiszem, hogy sikerült megtalálnom az egyik legfontosabb részt.

"- Hát erre megy ki a játék?! Azért kellett meghalnia, hogy engem meg tudj változtatni?!
- Hóha, hóha! Lassabban a testtel, Mack! - hajolt előre Papa. - Én nem így intézem a dolgokat.
- De ő annyira szerette azt a történetet.
- Hát persze, hogy szerette. Így tanulta meg értékelni azt, amit Jézus érte és az egész emberiségért tett. Az olyan emberek történetei, akik feláldozzák az életüket másokért, aranyfonálként vonulnak végig a te világodban, és bemutatják a ti szükségeiteket és az én szívemet.
- De ha  ő nem halt volna meg, akkor én most nem lennék itt...
- Mack, az, hogy én hihetetlenül jó dolgokat tudok kihozni kimondhatatlan tragédiákból, nem azt jelenti, hogy én rendezem meg a tragédiákat. Soha, de soha ne feltételezd azt, hogy azért, mert én felhasználok valamit, az azt is jelenti, hogy én idéztem elő azt, se azt,  hogy szükségem van rá a céljaim eléréséhez. Ez csak velem kapcsolatos hamis elképzelésekbe fog belerántani. A kegyelem nem függ a szenvedés létezésétől, de ahol szenvedés van, ott meg fogod találni a kegyelem sokféle és sokszínű megnyilvánulását."


2014. augusztus 12., kedd

Pince

Augusztus első hetét egy gyerektáborban töltöttem, mint szervező az egyik barátnőmmel. A gyerekek nagyon aranyosak és aktívak voltak, nagy örömünkre. Egyik nap elsétáltunk barátnőm családjának kávézójához, ami előtt egy földbe vájt pince van. A legkisebb gyerekkel voltam leghátul és ő lelkesen hívta fel a figyelmemet rá.
- Nézd, egy  pince! - emelte fel az egyik karját és apró mutató ujjával a fa ajtó felé mutatott.
- Igen, az - helyeseltem neki, majd megkérdeztem tőle. - Tudod, hogy mit tárolnak a pincében?
- Igen - húzta ki magát büszkén. - Szellemet..
Hát, jót derültem rajta...