2015. április 18., szombat

Van időm

Siettem. Nem szaladtam, de lépteimbe beleremegett az egész bensőm, és a megfeszített tempóban haladva éreztem, hogy a talpamban az ín már pattanásig húzódik. Nagy kabátomat már régen leizzadtam, mégis, ott lebegett utánam, és mikor a lendületéből vesztett, hozzá-hozzá csapódott a combomnak. Szemem előtt a cél lebegett, semmi más nem érdekelt, mindent lendületből kikerültem, ami csak az utamba került.
Nincs időm arra, hogy megálljak, mert különben elkések.
Azonban a nagy rohanásban megpillantottam a metró lejáróban egy koldust, aki fedél nélküli újságot árult. Tovább is mentem volna, gond nélkül, ha nem fedezem fel a címlapon kedvenc együttesemet. Nagy siettségemben azonban nem álltam meg, viszont fejemben a cél már nem is volt olyan fontos.
Visszamenjek? Vagy menjek tovább? - tettem fel a kérdést újra meg újra, de szerencsére ezt nem nekem kellett megválaszolnom.
A lámpa pirosra váltott.
Tudtam, hogy idegesítene és csalódnék magamban, ha nem tennék semmit sem. Fél kezemmel kiküzdöttem a pénztárcámat a táskámból, hogy összeszámoljam mennyi apró van nálam. Csak kétszázhúsz forint. Reménykedtem, hogy elég lesz.
Eddigi lendületemmel visszafordultam és leguggoltam az ápolatlan férfi elé.
- Mennyibe kerül? - mutattam rá mosolyogva az újságra.
- Kétszáz forint - jött a meglepett válasz.
Kitúrtam a két pénzérmét és odaadtam az újságért cserébe, majd megköszöntem és távoztam.
Siettem. Még el kellett érjem a vonatomat.
Mire visszaértem a zebrához újra pirosra váltott. Mégsem idegeskedtem. Türelemmel kivártam a zöld jelzést, majd átmentem.
Siettem, pedig tudtam, hogy nem rajtam múlik. Alig volt fél perc, ameddig megvettem az újságot. Mégis tartottam attól, hogy nem lesz időm.
Pedig van időm.




2015. április 1., szerda

A szürke ötven árnyalata

Egész nap fúj a szél. Kitartóan és megállathatatlanul. A Nap azonban nem hagyja magát; több-kevesebb időre újra átveszi a hatalmat, miközben ereje, nemhogy csökkenne, de egyre nő.
Ha felnézel az égre láthatod, hogy megfeleződött. Egyik oldalon ragyognak a felhők szélei, miközben a másikon felén a szürkének minden árnyalatában pompázik az égbolt.
Pompázik?
Igen pompázik, ahogy egyre sűrűbben gomolyogva hirdeti az április első zivatarát. Nem kell sokat várni. Hamarosan lekoppan az első esőcsepp és megkezdődik az égi szimfónia, mert sokezer másik követi.
Míg láthatod az egyik oldal megtette az első csapást, addig a Nap is felkészül, hogy, sugarait hadba küldve visszaszorítsa az ellenfelet.
Ádáz csatában küzd meg a két oldal, és míg a sötétségből pengő villámok cikáznak keresztül az égen, addig a Nap serege dobszóval űzi tova a félelmet.
Hogy melyikük győz?
Rajtad múlik!
Ha megijedsz a villámlástól a sötétség győz, azonban ha táncra perdülsz a dobszó hallatán, hamarosan tiéd a dicsőség.