Nyári este

A sátor mellett feküdtem és a csillagos eget néztem. A lágy esti levegő nagyon jól esett az egész napos kánikula után.

Egy távoli meteor szelte át az eget, és néhány pillanat múlva el is tűnt, egy halvány fénycsíkot hagyva maga után. Behunytam a szemem és kívántam valamit…

A közelben megszólalt egy gitár. Először halkan, majd egyre erőteljesebben. Hamarosan felhangzott mellette a népi furulya hangja, egy dob lüktetése és egy gyönyörű ének dallama. A zene lassú ritmusát hozta el hozzám az esti szellő, erre táncoltak néhányan. Ahogy a zene egyre gyorsabb lett úgy mind jobban érezhetőbb lett a lábak dübörgése. Alattam a föld remegett, a levegő vibrált körülöttem és a lábam, akaratlanul lüktetett a ritmusra.

A tánc a végtelenségig gyorsult, majd hirtelen, mintha magába szippantotta volna az este, vége lett. Egy pillanatra még lehetett hallani a gitárt, amelybe beleolvadt a furulya egyre halkuló hangja, a dob elhaló rezgése és az ének utolsó szótagjának visszhangja.

Aztán csend.

Mellettem egy bátortalan tücsök halkan megszólaltatta a hegedűjét. Majd szép lassan követte a többi is, és a mező újból hangos lett egy csodálatos muzsikától.

Kinyitottam a szemem és a csillagokat bámulva hallgattam a koncertet, amelybe néha egy bagoly huhogott bele. Nagyon távolról egy tehén bőgött fel, majd újra a tücsköké lett a színpad.

A hátamon feküdtem és a csillagokat bámultam. Mellettem a sátor ontotta a meleget, de nem zavart. Hiszen a tücskök dala hamarosan álomba ringatott.

Jó út?

Gyakran elgondolkodott azon, hogy vajon jó úton halad-e. Bírni fogja-e az egész életen át tartó gyerek zsivajt? Főleg úgy, hogy rettentően fejfájós volt.

Ma is korán kellett kelnie. Igaz, hogy este túl sokáig voltak fenn, mert beszélgettek, filmet néztek, és mikor észbe kaptak már nagyon késő volt. Reggel pedig az ébresztő kegyetlen hangja rángatta ki a kényelmes és meleg ágyából. Mikor meghallotta, hogy a kávé már fő, kicsit felélénkül, de újra rátört a fáradtság, amint kiürült az éltető ital a bögréjéből. Lassan, komótosan felöltözött és elindult a buszhoz.

A sofőr egy mogorva vénember volt, aki csak „hümm”- mögött egyet, mikor elvette a jegyét, eltépte és vissza is adta. A lány, leült az egyik szabad helyre, és azon fáradozott, hogy ne aludjon el. A busz résein beáramló hideg levegő csípte a szemét, ezért laposakat pislogott, és ásítozott hozzá. Alig bírt ébren maradni, hiszen tudta, hogy ha lecsukja a szemhéját, akkor rögtön elalszik. Az ablakon bambult kifelé és a képzeletébe merülve utazott, így majdnem lekéste a megállót, ahol le kellett szállnia.

A reggeli csípős levegő egy pillanatra magához térítette, de mikor ezt is megszokta már nem hatott rá olyan üdítően. Mint egy élőhalott, úgy közlekedett. Mikor megállt egy kereszteződésnél, ahol át kellett mennie a túloldalra, nagyon elbambult. Az egyik autó sofőrje türelmetlenül rádudál, mire esetlenül lelépett az útra.

„Maradtam volna inkább otthon” – gondolta és tovább ment. Elhatározta, hogy holnap olyan sokáig fog aludni, amilyen sokáig csak tud, és ettől a gondolattól, máris jobban érezte magát.

Végre megérkezett. Elhúzta a kapu reteszét, és belépett az udvarra. Becsukta, majd visszatolta a zárat. Az öltözőben levette a kabátját, és a cipőjét, a táskájából elővett egy füzetet és egy tollat, és ezek után elindult a csoportszoba felé.

Már messziről hallatszott a gyerekek lármája, és egy pillanatra megállt, hogy felnézzen. „Biztosan erre kell mennem?” – kérdezte magában, de választ nem kapott. Csalódottan lépett be az ajtón, leült az egyik székre, és figyelte a kis csemetéket.

A meleg és a fáradtság miatt megint laposakat pislogott. A feje zúgott a játszó gyerekek kiáltásaitól, és kezdte igazán rossz ötletnek tartani, hogy ezt a pályát választotta. Már éppen elaludt volna, amikor egy szőke, manó arcú kisfiú rámosolygott. Kivillantotta neki az összes egészséges, tejfogát.

- Szép a hajad – mondta, és belekapott a lány hosszú szőke frizurájába, majd vigyorogva elfutott.

Nem tudott nem mosolyogni.

A kisfiú bebújt az egyik szekrény mögé és onnan lesett ki a lányra, még mindig mosolyogva.

A lány egy pillanatra behunyta a szemét. Hirtelen azt vette észre, hogy elmúlt a fáradtsága.

„Hát persze, hogy jó úton haladok!” – gondolta és visszamosolygott a kisfiúra.

Húsvét

Sötét volt!
Csak a Hold halvány fénye világított be a hatalmas ablakon, hátulról érve a sötét alakokat.
Csend volt!
Egyszer csak nyílt az ajtó, és egy kis gyertya fénye pislákolt a homályban.
A fény ide-oda libben, és amerre ment újabb kis lángokat gyújtott.
Néhány perc múlva az egész teret bevilágították az apró lángok, és a hideg márványpadlóban táncot jártak a fények.
Csönd volt!
Aztán egy lágy hang énekelni kezdett.
A fekete óriásként álló falak visszaverték, ezt a kellemes hangot, és betöltötték vele a levegőt.
A füstölő csípősen édes illata szállt fel a mennyezetig, és tökéletesen egybeolvadt a gyertyák jellegzetes aromájával, és a lágyan hömpölygő énekkel.
A dal abbamaradt!
·
·
·
Hirtelen hatalmas fény támadt, amely nemcsak a teret töltötte be, hanem az emberek szívébe is bevilágított.