"Ahogy a facebookot pörgetem egyre és egyre jönnek fel azok a videók, ahol magára hagyott állatokat mentenek meg. Ezek megmosolyogtató videók, egy cseppnyi remény, hogy nem veszett végleg ki az emberség ebből a világból. Kik örülnek, kik felháborodnak azon, hogy létezhetnek ilyen emberek, akik bántják az ÁLLATOKAT. Hová fajult ez a világ???
Amerikában pedig idő közben bevezették, hogy egészen születésig, abortálhassanak egy magzatot... Bocsánat, egy gyermeket... Egy kész embert!
Egy valóban emberséges világban, a valódi emberséget ünnepelnék, nem pedig azt, ami csak annak látszik.
Ez az én elképzelésem, hogy is kéne ennek működnie."
A kezem remegett, ahogy kinyitottam az ajtót, de tudtam, hogy mennem kell. Nem maradhatok tovább. A legborzalmasabb hely volt, amit el tudtam képzelni. Csak minél távolabb akartam menni innen, hogy végre levegőt kapjak.
Szédültem. Alig bírtam egyenesen végig haladni a folyosón. A könnyeimet nyeltem, de nem sok sikerrel. Az orromból is folyt a váladék összekeveredve az arcomon, a nyakamra utazva.
Itt nincs levegő - lihegtem, miközben forgott velem a világ és a falba kapaszkodva vonszoltam magam tovább.
Végre - lélegeztem fel, a nap felé fordítva elázott arcomat. Ahogy friss levegő tolult a tüdőmben, már boldog voltam. Már mosolyogtam.
- Mit fog tenni a kicsivel? - zökkentett ki megnyugvásomból egy női hang.
- Ön egy hős. Mondja el hogyan történt. - szólt egy másik.
- Nagy bátorság volt, de megtette - tette vállamra a kezét a harmadik hang gazdája.
Kamerák, mikrofonok, lelkes, ünneplő tömeg vett körül, ahogy végre kiélesedett a látásom. Nem értettem mit ünnepelnek. Hiszen én csak...
- Mondja el kérem hogy történt - kérték én pedig lenéztem, éppen csak dudorodó hasamra és újra sírni kezdtem.
A tömeg éljenezni kezdett és én örültem neki. Senkit nem ismertem közülük, mégis mellettem álltak, úgy, ahogyan a családomnak kellett volna.
- Ilyen pici - emeltem fel a kezem, hogy megmutassam a mutató- és hüvelyk ujjam közti távolságot. - Ilyen apró. - nyeltem tovább a könnyeimet. - És dobog a szíve.
Leejtettem a kezemet és teljesen összetörtem. A tömeg azonban megtartott, sőt a vállára emelt és, mint egy hőst, úgy vittek a vállukon.
Pedig én csak arról döntöttem, hogy nem ölöm meg a gyerekemet.
