Királyhágó

Nem kell ahhoz a korláthoz sétálnom, hogy vágy ébredjen bennem; szárnyra kapjak és a levegőbe röppenjek. A legközelebbi hegyek sötét zölden pompáznak, hátukon magas, égbe nyúló fenyők ölelik körbe azokat a tenyérnyi réteket, melyek, mint kitépett folt virítanak már messziről.
Az egyre távolabbi hegyek már kékek, és a legmesszebbek szürkék, melyek összeolvadnak a rájuk boruló égbolttal. A magasból látom, hogy apró kontrasztként bukkannak fel a vörös cserepes házak teteje.
A meleg szél a szemembe fújja a szemerkélő esőcseppeket, így olyan, mintha sírnék, mikor meglátom a kék-sárga-piros lobogót. A szemem ugyan könnytől mentes, szívem mégis zokog, hiszen a fenséges hegyekre tekintve tudom, hogy a mi múltunkat őrzik.
Bim-bam, bim-bam, szól egy fehér templom torony és ablakaiból ijedt fecskék szállnak fel, hogy csatlakozzanak hozzám.
Újra végig nézek az alattam elterülő dombokon hegyeken, fenyveseken, és a zöld szín megteszi a hatását. Remény tölt el. fülembe süvítenek az ősök hangjai, melyek finom lépcsőket vájtak a domboldalakba. Meglátok egy széltől tépázott idegen zászlót, hallom a madarak énekét, mely mintha a lelkem mélyéből szólna. A hegyek némán kiáltanak az ég felé, és én rájövök, hogy ezt az érzést semmilyen zászló, semmilyen szerződés nem veheti el.

Paddy and the rats - Első koncert

És akkor felhangzott a zene.

Kezeim a mellkasom előtt, összekulcsolva, izgatottságomban magamhoz szorítva. Először a dob, majd a skót duda, aztán a harmonika és a gitárok, végül, de nem utolsó sorban az ének robbantja fel a levegőt. Mellkasomra teszem a kezem és érzem benne a zene lüktetését. Az én zeném volt, melyre a szívem felvette a ritmust. Ott dübörgött az ereimben, minden porcikámban, megmozdítva a lábam, hogy táncra perdüljek.

"Térj haza törvénytelen gyermek..." - szólt az ének, én pedig teljes mértékben így éreztem magam. Haza értem.

A zene az enyém, hiszen a szívem a ritmusára dübörög a fülemben, és sikítanom kell, ahányszor csak bírok. Kényelmesen hátradőlök, amikor meglöknek a mögöttem tombolók, és úgy élvezem egy kicsit a ritmust. A zene nem hagyja, hogy akármi is kizökkentsen belőle.

Fáradhatatlanul ugrálunk, ropjuk a talpalávalót, mert felszabadító érzés jár át mindannyiunkat.

Mellettem mindenki sör és cigiszagú, számomra mégis a színpadról jövő élmény adja meg a részegítő hatást.

Haza felé, képtelenek vagyunk leállni. Tovább üvöltjük a számokat, és karöltve táncolunk.

Már csak az ágyamban fekve nézek fel és adok hálát a Mindenhatónak, ezért a remekműért.