Ismét egy novellapályázatra írt alkotás, a többi művet pedig itt olvashatjátok el. Jó szórakozást! :)
- Nem megy, Papa, ez nem megy - sóhajtottam és mit sem törődtem azzal, hogy a zongora még szól, leültem a díványra.
- Mi nem megy Kicsim? - kérdezte édesapám fel sem nézve az újságából.
- A tánc.
- Mert béna vagy - tudatta velem Helena és kortyolt egyet a teáscsészéjéből.
Megvető pillantást küldtem felé, de ő csak mosolygott.
- Helena kicsim, hogy mondhatsz ilyet?
- Ez csak az igazság. Kétballábú szegény nővérkém - csücsörítette gúnyosan ajkait, mire forrni kezdett a vérem. Ám nemes hölgyhöz mérten, igyekeztem tudomást sem venni róla.
Papa sóhajtott, és letette az újságot. Felállt miközben kezeit hátra kulcsolta, kihúzta magát, és ilyenkor még mindig olyan fenségesnek látszott, mint volt hajdanán.
- Gyakorolnod kell még. Tudod nagyon jól, hogy nem fogsz így férjhez menni soha, ha nem tudsz táncolni. Helena drágám - fordult húgomhoz, megtartva a testtartását. - Kikísérnél a kertbe? Hagyjuk magára egy kicsit Giselt. Hátha úgy jobban tud koncentrálni.
Helena tökéletes eleganciával talpra állt, majd apja jobbjára lépett, hogy belékaroljon.
- Majd a bálon is megkérünk mindenkit, hogy hagyja el a termet, hogy tudjon táncolni - vihogott, amit egy pillanatra sem próbált meg leplezni.