Az alvó halál 4.rész

A hídra érkezve végre megállt, hogy kifújja magát. Nem bírta tovább, levegő után kapkodott, majd mikor már meg tudott mozdulni a korlátba kapaszkodva vonszolta magát előre. Pár perc múlva eltűnt a sűrű ködben.

- Miért? - kiáltotta elkeseredetten a fiú, ahogy egyre beljebb haladt a víz fölött. - Miért kell ezt nekem újra és újra végig hallgatni? Nem hiszen el hogy nem veszik észre, hogy mennyire röhejesek. Hülye szülők. - kesergett, ahogy tett még néhány lépést.

A nő hazaérve ledobta a vásárló szatyrokat, majd a férje felé fordult, aki a meccset nézte a tévében. Fel sem nézett az érkezésére. A nő sóhajtott egyet. Megint egyedül készítheti a vacsorát, pedig a párja sokkal jobban főz, és mindig kritizálja azt, amit elé rak étel gyanánt. Kiment a konyhába és hozzá látott, hogy megcsinálja a rakott krumplit.

Egy óra múlva már minden az asztalon volt és elkiáltotta magát, hogy jöhetnek enni. A férfi morogva felállt, kikapcsolta a tévét, a hűtőhöz ment, kivett még egy üveg sört és leült az asztalhoz. Tizenhat éves fiúk is kijött a szobájából, hogy ő is helyet foglaljon, majd egy áldás után hozzá is láttak az evésnek.

- Ez szar. - dobta el a villáját a férfi és jó nagyot kortyolt a sörébe.

- Legközelebb te főzöl. - mondta az asszony és ő is megállapította, hogy nem lett túl jó az étel. A fiú azonban csendben étkezett tovább. Próbált minél kisebb lenni, hogy a szülei ne vegyék észre.

- Persze. - morogta a férfi és tovább itta a sörét.

- Megmondtam neked, hogy csak akkor kritizálhatod az ételt, ha te csináltad - mondta az asszony.

- Fáradt vagyok ahhoz, hogy munka után még főzőcskézzek neked. - morogta a férfi.

- Mert én nem vagyok fáradt a munkából hazaérve - mondta az asszony bosszúsan.

- Neked az a dolgod, hogy ételt rakj elém, nem pedig az, hogy vissza pofázz.

- Tettem eléd ételt.

- Ez nevezed te ételnek?

- Mondtam, hogy megcsinálhattad volna te is. És egyáltalán nem az én dolgom lenne, hogy a sültgalambot a szádba rakjam. - emelte fel a hangját a nő, mire a férfi is kiabálni kezdett.

Észre sem vették, hogy a fiúk közben kiszaladt a lakásból egyenesen az utcára.

Megfáradva rogyott le a korlát tövébe, hogy végre megnyugodjon a légzése. Nem tehetett róla, asztmás volt, ennyi futástól teljesen kikészült. Levette vastag szemüvegét és megtörölte a szemét, a homlokát és végül beletúrt félhosszú fekete hajába. Kézfejére támaszkodva igyekezett nem sírni, hiszem azt tanította az apja, hogy egy igazi férfi soha nem sír.

- Vajon észrevették már, hogy elmentem? - kérdezte magától, majd pedig az ég felé fordult, hátha onnan kap választ. - Miért van ez? - kérdezte a felhőket, de nem kapott választ.

Habár a szülei vallásosnak mondták magukat és rá is rá erőltették ezt a dolgot, szinte soha nem látta, hogy ez olyan jó dolog lenne. Dühösen gondolt vissza az elvesztegetett időre, amikor a szülei papolását hallgatta, hogy kell erkölcsösen és jól élni, miközben nem látta erre az ő példájukat.

Lassan megnyugodott a légzése és fel tudott állni. Még mindig a korlátba kapaszkodva sétált tovább, egyenesen bele a ködbe. Elképzelte, hogy valaki hátulról követi és csak annyit lát, hogy a háta eltűnik a fehér csapadékban. Képzeletében valahol hátul egy hang a nevét kiáltotta, mintha az anyja lenne, de szinte alig volt hallható. El is felejtette, amikor a korláton átnézve meglátta a lassan hömpölygő folyót.

Még  ő sem törődik velem. - gondolta szomorúan és valahogy feljebb mászott, hogy jobban lássa a vizet. - Vajon kinek hiányoznék, ha most meghalnék? - mélázott el a dolgon, majd újra leült és lábait lóbálva nézte tovább a gyönyörű folyót, ahogy méltóságteljesen haladt tova a medrében. - Nem, senkinek sem hiányoznék. - adta meg végül magának a választ, azonban még nem mozdult. Várta azt a hangot, ami egyszer csak azt mondja, hogy "állj" és ő gondolkodás nélkül tenne neki eleget.

- Hát, akkor viszlát. - búcsúzott el suttogva gondolatban a szüleitől. - Remélem majd még találkozunk. - azzal elrugaszkodott a korláttól és csak zuhant és zuhant...

Az alvó halál 3.rész

Végre egy kis izgalom. - gondolta és megpróbált lenyelni egy ásítást. Nem nagyon sikerült neki, de azért megpróbálta.

A férfi megfontoltan nézett végig a konyhapulton. Kezén bőrkesztyű volt, hiszen nem akart újlenyomatot hagyni maga után. Levett egy konyhakést, megforgatta az ujjai között, majd visszatette. Kivett egy másikat is, majd azt is megszemlélte, aztán helyre rakta.

- Jaj, mivel is tegyem meg? - morfondírozott magában.

A gyilkos dilemmája. -  húzta el a száját és leheveredett az egyik fotelba. El is bóbiskolt, amíg várakozott, hogy az áldozat végre megérkezzen. Közben a férfi bekapcsolta a Tv-t is, hogy elüsse valahogy az időt.

A meccs már a végéhez közeledett, mikor végre meghallották a kulcs kattanását a zárban. Lemaradt az utolsó gólról, mert ki kellett kapcsolni a készüléket, de még időben elbújt a folyosóról a nappaliba nyíló ajtó mellett. Mire a nő belépett a lakásba, már minden elcsendesedett. A férfi egy hang nélkül húzta ki a mellényzsebéből azt a pengét, amit magával hozott és jó erősen marokra fogta.

A nő belépett a nappaliba, felkapcsolta a villanyt, ledobta a kanapéra a terhét, majd megfordult, hogy kimenjen a konyhába, ám ekkor meglátta váratlan látogatóját. Szája elé kapta ijedtében a kezét és egy félhangos sikítással adta tudtára a férfinak, hogy megijesztette. Ekkor azonban a gyilkos előre lépett, pengéjével egy pillanat alatt elvágta annak torkát, majd a ráfröccsenő vérrel mit sem törődve elkapta a zuhanó nőt és elfektette a padlón. Nyugodtan nézte végig, hogy vérzik el a kedvese, majd mikor az élet utolsó szikrája is kihunyt belőle, felállt és véres lábnyomokat hagyva maga után elhagyta a lakást.

Az alvó halál 2.rész

Sziasztok!
Újra itt vagyok, folytatással. Jó olvasást kívánok. :)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Leült egy padra és mélyen a szemébe húzta a csuklyáját. Várt. Voltak ilyen alkalmak, mikor egyszerűen csak várnia kellett. Elnézegette volna az embereket, de megint fáradt volt, így inkább ismét aludni tért. Alig hunyta le a szemét, valaki megbökte.

- Hey, Haver, van tüzed?

Felnézett és egy fiút pillantott meg. Kopott nadrágja, megnyúlt pólója és raszta haja a derekáig ért. Remegő ujjai között egy cigarettát tartott. Egy újabb ember, aki látja. - gondolta, majd bólintott a fiú kérdésére és benyúlt a zsebébe az öngyújtóért.

- Kösz Cimbi. - rogyott le a  fiú, fáradtan a padra. - Olyan jól esik - mondta, miközben kifújta a füstöt. - Kérsz egy slukkot? - nyújtotta felé, de ő visszautasította.

Egy ideig csendben ültek egymás mellett. A fiú lassan szívta be a cigaretta füstjét, majd ugyan olyan lassan ki is fújta. Elnézte és látta rajta, hogy annak ellenére, hogy fiatal, nagyon sokat szenvedett az életben. Nem nézett ki többnek huszonötnél, mégis olyan sokat megéltnek tűnt, mint egy nyolcvan éves. Lassan mozdult, lassan lélegzett, mintha minden mozdulat fájna neki, vagy mintha nem lenne több ereje arra, hogy megmozduljon.

- Néha úgy érzem magam, mint egy halálra ítélt. - suttogta. - Pedig csak huszonöt vagyok. Még oly keveset éltem. Azt hittem az az élet, hogy bulizni járunk, jól berúgúnk, randalírozunk az utcákon. Várjuk, hogy a rendőrök elkapjanak és lecsukjanak, aztán, hogy kiengedjenek. - újra beleszívott az egyre rövidülő szálba, majd folytatta. - Sok mindent csináltam az életemben, amire nem vagyok büszke, és kevés olyan dolgot tettem, amire azt mondhatnám, igen, valamit elértem az életemben!

Rövid időre megállt, hogy levegőt vegyen, majd ránézett a mellette ülőre.

Az alvó halál 1.rész

Sziasztok!
Egy kicsit régen jelentkeztem, de most újra itt vagyok. Ezúttal egy folytatásos novellával. Remélem tetszeni fog. Igyekszem gyakrabban felrakni a részeket, de kérem türelmeteket. Lehet, hogy naponta teszem fel, míg be nem fejezem, de ezt nem ígérem. Kíváncsi vagyok a véleményetekre a novellával kapcsolatban, úgyhogy bátran írjatok. Előre is köszönöm. Jó olvasást kívánok :)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Becsukta a szemét és szinte azonnal elaludt. Most van egy kis ideje, hogy mielőtt a vonat kisiklana, pihenjen egyet. Mostanában sokat dolgozott. Tegnap, például, egyszerre kellett volna öt helyen lennie. Egy kórházban, ahol az a rákos öreg hölgy feküdt. Egy sikátorban, ahol megkéseltek egy tini lányt. Egy hegytetőn ahol az egyik kiránduló kitörte a nyakát. Egy lakásban, ahol a feleség önvédelemből lelőtte a férjét és egy ház tetején, ahonnan egy fiú fejest ugrott a betonba.

Kicsit kimerült, már elege volt a sok idiótából, aki kinyírja magát, vagy a másikat. Azokat soha nem látja előre, így egy kicsit meglepő, mikor megtudja, hogy hova kell még mennie a tervezetteken kívül. Mondjuk, ez mindig így volt, nem kellene most kiakadnia ezen.

Most is rengeteg dolga lesz, ahogy belegondolt, meg is borzongott. A sok ember, akik a vonaton utaznak hamarosan mindannyian meghalnak. És még nem is tudják. Előtte például egy lány ült, aki gondolataiban már a holnapot tervezgette. A családjával akart elutazni, hogy egy kicsit végre együtt legyenek. A szomszéd ülésen egy öreg házaspár ült, akik az unokájukat akarták meglátogatni és azzal voltak elfoglalva, hogy mennyire fognak majd örülni nekik, hiszen teljesen meglepetésszerű lesz a látogatás.

Sok dolga lesz. Nagyon sok...

Hirtelen valaki megbökte.