Az alvó halál 1.rész

Sziasztok!
Egy kicsit régen jelentkeztem, de most újra itt vagyok. Ezúttal egy folytatásos novellával. Remélem tetszeni fog. Igyekszem gyakrabban felrakni a részeket, de kérem türelmeteket. Lehet, hogy naponta teszem fel, míg be nem fejezem, de ezt nem ígérem. Kíváncsi vagyok a véleményetekre a novellával kapcsolatban, úgyhogy bátran írjatok. Előre is köszönöm. Jó olvasást kívánok :)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Becsukta a szemét és szinte azonnal elaludt. Most van egy kis ideje, hogy mielőtt a vonat kisiklana, pihenjen egyet. Mostanában sokat dolgozott. Tegnap, például, egyszerre kellett volna öt helyen lennie. Egy kórházban, ahol az a rákos öreg hölgy feküdt. Egy sikátorban, ahol megkéseltek egy tini lányt. Egy hegytetőn ahol az egyik kiránduló kitörte a nyakát. Egy lakásban, ahol a feleség önvédelemből lelőtte a férjét és egy ház tetején, ahonnan egy fiú fejest ugrott a betonba.

Kicsit kimerült, már elege volt a sok idiótából, aki kinyírja magát, vagy a másikat. Azokat soha nem látja előre, így egy kicsit meglepő, mikor megtudja, hogy hova kell még mennie a tervezetteken kívül. Mondjuk, ez mindig így volt, nem kellene most kiakadnia ezen.

Most is rengeteg dolga lesz, ahogy belegondolt, meg is borzongott. A sok ember, akik a vonaton utaznak hamarosan mindannyian meghalnak. És még nem is tudják. Előtte például egy lány ült, aki gondolataiban már a holnapot tervezgette. A családjával akart elutazni, hogy egy kicsit végre együtt legyenek. A szomszéd ülésen egy öreg házaspár ült, akik az unokájukat akarták meglátogatni és azzal voltak elfoglalva, hogy mennyire fognak majd örülni nekik, hiszen teljesen meglepetésszerű lesz a látogatás.

Sok dolga lesz. Nagyon sok...

Hirtelen valaki megbökte.

- Elnézést. - szabadkozott az illető, majd nagy lendülettel leült mellé. - azt hiszem, hogy mostanában kicsit szétszórt vagyok. Sajnálom.

Nem zavartatta magát, aludni akart tovább, mivel azt hitte, hogy a másiknak mondja. Egyébként sem láthatja, hiszen az emberek számára láthatatlan.

- Szóval alszol? Bocsi még egyszer, ha felébresztettelek.

Kinyitotta a szemét és ránézett a mellette ülő lányra.

- Sajnálom, felébresztettelek? Nem akartam. - ijedt meg a lány, majd elkapta Róla a tekintetét.

Csak ez futott át az agyán: Látja, de ez lehetetlen.

- Ígérem befogom. - szabadkozott a lány, ahogy újra Ránézett a szeme sarkából.

- Te látsz engem? - szólalt meg végre.

- Igen, de ha nem akarod, akkor nem látlak.

- Nem, nem ezt mondtam, csak engem nem szoktak látni az emberek. - sóhajtott.

- Hát ez szomorú. Ez csak azért lehet, mert az embereket nem érdekli az, hogy ki ül mellettük, kivel utaznak akár órák hosszat együtt. Észre sem veszik egymást. Csak magukkal vannak elfoglalva. - fakad ki a lány. - Sajnos ilyenek az vagyunk, de azért vannak olyanok is akik nem ilyenek. Kevesen vannak, de vannak. - bólogatott elgondolkozva, majd tényleg elcsendesült.

Elgondolkodva hallgatta a monológot. Vajon tényleg vannak még olyanok akik látják? Vajon tényleg nem csak ez a lány látja? Vannak többen is? Végül is az a férfi mintha látta volna, aki szívrohamot kapott, hiszen felé nyúlt. Vagy csak az Életbe próbált még belekapaszkodni? Vagy az az öreghölgy aki otthon a párnák között halt meg, de még élete utolsó pillanatában Rámosolygott, jelezve, hogy készen áll az indulásra. Ő pedig kézen fogta és együtt mentek át az alagúton.

- Hát, még egyszer bocsi, hogy felébresztettelek. Én most leszállok, remélem még találkozunk. - azzal még egyszer Rámosolygott, majd pedig leszállt a vonatról.

Jó is így, legalább ez a jóember túléli a balesetet. Az állomásról kigurulva még integetett a lánynak aztán vissza is tért előző tevékenységéhez. Aludt.

Álmában nem történt semmi. Itt végre nyugodtan élhetett egy kicsit. Kicsit úgy érezhette, hogy ő is ember. Nyugalom volt és csönd. Leheveredett egy fa alá és élvezte a napsütést.

Aztán egy hirtelen rántás miatt felébredt. Végre bekövetkezett a baleset. Felállt a helyéről, leporolta magáról az álombeli földet, majd elindult az ülésekről legurult testek között, hogy begyűjtse a lelkeket.