Oklevél

Sziasztok! Egy kicsit meglepődve láttam, hogy a novella, amit versenyre küldtem, az első helyezett lett. Köszönöm szépen az oklevelet!

Akit érdekel a többi novella is az itt http://critics-and-novels.blogspot.hu/2013/03/novellaverseny-eredmenyhirdetes-2.html elolvashatja.

További szép napot mindenkinek! :D

Soha ne add fel!

- Ez nem jó! – kiáltott fel a lány és áthúzta a lapon levő rajzot.

Képtelen volt lerajzolni, pedig mennyire szerette volna. Egy varázslatos kis udvar volt. A kőlépcső kanyarogva vezetett fel, a korlát megrendíthetetlenül állt. Az ablakokban álló friss, zöld növények finoman omlottak alá, és a leveleken a délutáni napfény sárgásan fénylett. A lakások ablakai vidáman kacsintottak a világra.

Egy festői képet képtelen volt lerajzolni, úgy, hogy az éljen, hogy az megszólaljon.

- Mindegy. – mondta és letépte a lapot a tábláról. Összegyűrte és belehajította a legközelebbi kuka melletti pocsolyába. – Még ez sem megy. – sóhajtott és összepakolta az állványt.

Fáradtan ment haza. Leroskadt az ágyára és szinte azonnal elaludt.

Másnap keresett egy másik helyet, ahol alkothat. Egy sebes folyó és a távolban volt egy híd. A túloldalon házak és egy templom. A folyón vadkacsák és hattyúk úszkáltak méltóságteljesen. Az égen sirályok köröztek.

Sápadt hercegnő

Egy versenyre beküldött novellám, ami a szokásossal ellentétben nagyon hosszú lett :D Ennek ellenére jó olvasást kívánok  :-)

-°-°-°-°-

Léptem még egyet. A lábam alatt a gally hatalmasat reccsent és visszhangzott a csendes erdőben. Ijedten körbenéztem. A hatalmas fák némán figyeltek engem. Kiálló gyökereikkel teljesen behálózták a talajt, lehetetlenné téve a sétát. Felnéztem az égre, legalábbis arra, amit láttam belőle. Ugyanis a fák lombjai egymásba kapaszkodva takarták el a napot. Úgy éreztem, az erdő mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy kijussak.

Sóhajtottam, és próbáltam tovább haladni. Néhány lépés után azonban megbotlottam és arccal a földre estem. Szitkozódva álltam talpra és köpködtem ki a számból a földet és a száraz leveleket. Megint körbenéztem, hátha találok valami kiutat. És akkor hirtelen megláttam. Egy halovány fény volt csak, de mindennél jobban esett a mostani helyzetemben. Ahogy közelebb mentem hozzá, úgy vált egyre felismerhetőbbé. Egy lány volt, akinek a haja fehéren lebegett a háta mögött. Nem hagyta, hogy túl közel kerüljek hozzá. Mindig, amikor csak néhány lépés választott el minket, aztán elsuhant a gyökerek fölött, majd távolabb újra megállt. Visszafordult és intett nekem, hogy kövessem. Én pedig gondolkodás nélkül mentem utána.

Elbűvölve követtem és közben észre sem vettem, hogy a gyökerek alattam hogy próbálnak a lábam után kapni.

Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de hamarosan már láttam az eget. Tátott szájjal léptem ki a napfényes domboldalra. Innen egészen elláttam a falunkig. A bátyám éppen a mezőn volt és szántott a fekete ökrünkkel. Édesanyám a ház mögött gyomlálta a gyógynövényeket.

Nem rohantam fejvesztve oda, meg akartam köszönni a lánynak, hogy kivezetett az erdőből. Ám amikor körbenéztem, nem láttam sehol. Az erdő felé fordultam, de ott sem láttam. Egy ideig a sötétet kémleltem, majd erőt vettem magamon és megfordultam, hogy haza menjek.