Soha ne add fel!

- Ez nem jó! – kiáltott fel a lány és áthúzta a lapon levő rajzot.

Képtelen volt lerajzolni, pedig mennyire szerette volna. Egy varázslatos kis udvar volt. A kőlépcső kanyarogva vezetett fel, a korlát megrendíthetetlenül állt. Az ablakokban álló friss, zöld növények finoman omlottak alá, és a leveleken a délutáni napfény sárgásan fénylett. A lakások ablakai vidáman kacsintottak a világra.

Egy festői képet képtelen volt lerajzolni, úgy, hogy az éljen, hogy az megszólaljon.

- Mindegy. – mondta és letépte a lapot a tábláról. Összegyűrte és belehajította a legközelebbi kuka melletti pocsolyába. – Még ez sem megy. – sóhajtott és összepakolta az állványt.

Fáradtan ment haza. Leroskadt az ágyára és szinte azonnal elaludt.

Másnap keresett egy másik helyet, ahol alkothat. Egy sebes folyó és a távolban volt egy híd. A túloldalon házak és egy templom. A folyón vadkacsák és hattyúk úszkáltak méltóságteljesen. Az égen sirályok köröztek.

Elégedetten nézett rá az elkészült képre. Végre készen van. – gondolta és összepakolta az állványt. Vidáman indult hazafelé és út közben benézett a kis sikátorba, ahol az előző nap rajzolt. Gyönyörű volt még mindig. Hagy maradjon így. – döntötte el végül. Már éppen indult volna, amikor meglátott egy fiút, a ház falának dőlve. Egy rajzlapot tartott a kezében és azt tanulmányozta elmélyülten.

A lány azonnal felismerte a tegnapi kidobott vázlatát. Kétségbeesetten szaladt oda a fiúhoz és kapta ki a kezéből.

A fiú érdeklődve tekintett rá a lányra, de nem szólt semmit. Csendben figyelte, ahogy a lány végignézi a rajzot. Látszott rajta, hogy nagyon meg van lepődve.

A kép ugyanis elmosódott, ahogy egész éjszaka a pocsolyában feküdt. Az éles kontúrok halvány árnyékot vetettek maguk mellé. A zöld szín, egy-egy nagy foltként terült szét a lap egyes felületén. A kidolgozott mintákból csak néhol lehetett kivenni, hogy mi is volt valójában. A rajzot csak az az éles vonal rontotta el, amellyel tegnap tönkretette.

A kép tökéletes volt. Egyszerűen varázslatos, és ami legjobban tetszett a lánynak, hogy élt.

A papír fölött belenézett a fiú mélykék szemébe. Mosolygott rajta, hiszen percek óta a lapot nézte leesett állal.

- Pedig milyen hamar lemondtál róla. – mondta vidáman.

- Honnan tudod, hogy én csináltam? – kérdezte a lány leengedve eddig maga elé tartott kezét.

- Itt lakom. – bökött a fejével a házak felé. – Egész nap téged figyeltelek. Gyönyörű voltál, ahogy küzdöttél. Hol ráncoltad a homlokodat, hol grimaszoltál vagy csücsörítettél. És mikor úgy döntöttél, hogy végzel vele, vicsorogtál. – egy pillanatra elhallgatott, majd komolyan folytatta. – A cél előtt voltál egy lépéssel és te visszafordultál. - mélykék szemét a lányéba mélyesztette, majd adott egy jó tanácsot. – Soha ne add föl, még akkor se, ha távolinak látszik a cél. – azzal zsebre vágta a kezét és elment.

A lány sokáig nézett utána. Igaza van. – gondolta.

Másnap fogta a rajzot és elvitte bekereteztetni.

- Gyönyörű. – mondta az üveges – Mi a címe?

A lány elmosolyodott és azt mondta:

- Soha ne add fel!