Paddy and the rats - Második koncert

A koncert előtt nincsen feszültség. A közönség barátokként van jelen, mely egy pillanatra sem teszik kellemetlenné a helyzetet. És amikor színpadra lépnek a tagok? Az első megmozdulásukkal felrobbantják a közönséget.
Előttem két lány meg sem mozdult, mintha nem hallanák a zenét, de én, amint megérezem a talpam alatt az erősítő rezgését, már tombolok is, mert egyszerűen képtelenség úgy egy helyben állni, hogy a vérem felforr közben. A fülembe befolyt zene rezgeti végig az agyhullámaimat, mely által ereim felveszik a ritmust és testem bármiféle parancs nélkül cselekszik. Kibontott hajam szabadon csapkodja a vállamat, és a torkomból, újra és újra előjönnek azok a szófoszlányok, melyeket, meg tudtam jegyezni a dalból, nagyon sokadik hallás után.
Ez a szabadság - merül fel bennem, majd a szám végén körbenézek.
Mindenki el van foglalva a zenekarral, senki sem figyeli azt a bolond lányt, aki nem tud ritmusra ugrálni...
Persze utána rájövök; nem az a szabadság, hogy tombolok egy koncerten, hanem az, hogy teljesen megszűnnek a gátlásaim. Egyedül érzem magam a tömegben, mert nem képzelem bele a másik fejébe, hogy mit gondol rólam. Közben pedig körbevesznek a barátaim, akikbe bármikor belekapaszkodhatok, amikor a zene megkívánja, vagy elfáradtam egy teljes szám végig ugrálásában.

A függetlenség és kapaszkodás, mely teljesen szabaddá tett azon a koncerten, és ez az, amiben a Paddy and the rats nagyon jó.
Ismét csak azt tudom mondani: Hálás vagyok Istenem, ezért a remekműért!

Bizalomjáték

Az avar a lábam alatt rettentően ropog, így képtelen vagyok nesztelen maradni, akármennyire szeretném. Az eső is régen esett, így a halott gallyak nagyot pattanva törnek ketté, amikor rájuk lépek, még nagyobb zajt csapva a madárdaltól csendes erdőbe. Mélyen beszívom a természet friss levegőjét, melybe nem csak a virágok illata, hanem az őzek és vaddisznók jellegzetes aromája is társul.

Meglátok egy szép virágot, amit muszáj vagyok közelebbről megszemlélni, így leguggolok az út szélére, hogy minden figyelmemet rá szentelhessem. Fantasztikusan néz ki a maga egyszerűségében és pár percig csak csodálom. Nem állok fel, amint végeztem, inkább oldalra fordítom a fejem, ahol egy megtermett anyadisznó röffen rám.

A szívem ugrik és csak az suhan át az agyamon, hogy mit fogok én csinálni, ha ez nekem támad. Nem moccanok, még pislogni sem merek, csak nézek a vaddisznó szemébe, és reménykedem abban, hogy elmegy. Szemében látom, hogy ő pedig abban reménykedik, hogy nincs nálam az a villámló bot, ami olyan félelmetes hangot ad.

Csak tíz méterre van tőlem, nagyon közel. Mégis, csak áll és nem mozdul. Egy idő után a félelmemet átveszi a csodálat, és tüzetesen végig nézem az állatot. Csak a szemem mozdul és a szám sarka húzódik félmosolyra. Az állat még minidig mozdulatlan. Mintha méregetne, nem bízik bennem, ami nem is csoda, ez itt az ő területe.

Aztán elfordítja a fejét beleszimatol a levegőbe, majd újra felém fordul. Pár pillanatig engem néz, de én nem mozdulok. Aztán maga mögé tekint, és mintegy jutalmul, megmutatja a gyermekeit. Csak egyetlen mozdulatot engedek meg magamnak; lassan felemelem a kezem, és a szájamra szorítom. Mintha ezzel vissza tudnám szorítani, kitörni készülő lelkemet.

Végtelen boldogság tölt el, ahogy megjelennek a kicsi csíkos vaddisznók, teljes mértékben megbízva édesanyjukban. Ha ő biztonságban érzi magát, akkor ők is.

Nem mozdulok, csak nézem, ahogy egymás után mennek át az út másik felére. Némelyikük megáll, hogy egy pillantást vessen rám, majd megugorva el is tűnik a bozótban. Legutoljára az anya távozik. Minden félelem nélkül fordít nekem hátat és kicsinyei után megy.

Még percekig képtelen vagyok megmozdulni. Aztán remegő térdekkel, de felállok.