Zombie társadalom

Tanácstalanul lépkedtem a kocsik zajától hangos utcán. Körbenéztem, az emberek többsége lehajtott fejjel sétált, kezében egy világító készülékkel, ujjaikkal pedig sebesen mesélték el némán, a napjukat. Egy gyermek édesanyja kezét fogta és ő is nézelődött, miközben a nő másik kezével információt cserélt. Egy fiatal srác elmosolyodott egy vicces képen, egy lány pedig a könnyeit igyekezett visszafogni, egy üzenet olvasása eredménye képen.

Ekkor a lámpa zöldre váltott és én elindultam a zebrán, hogy mielőbb a túloldalra érjek és hazajussak ebből a földi pokolból.

A nap, a hosszú tél után végre újra melegen ragyogott, és a lágy tavaszi szellő bebújt nyitott kabátomba, hogy megcsiklandozza a hátamat. Boldogan mosolyogva léptem fel a buszra és vidáman köszöntöttem a sofőrt, aki erre csak mérgesen morgott és olyan tekintetet vetett rám, amivel megölhetett volna. Körbenézve az ülőhelyek többsége már foglalt volt, csak egy fiatal lány mellett volt szabad hely. Nem hagytam, hogy a sofőr kedvemet szegje, így még mindig vidáman kérdeztem, meg, hogy szabad-e a hely? Nem kaptam választ, még csak meg sem hallotta, fülében a zene zavartalanul dübörgött tovább, míg ujjai mérgesen szántották a sima felületet. Vállat vontam és leültem. Ekkor már észre vett és lesújtó pillantással díjazta tettemet.
Nem érdekelt.
Sajnos otthon hagytam a könyvemet, de nem bántam. behunytam a szemem és élveztem a meleget. Éreztem, ahogy elindul a busz, kikanyarodunk a megállóból és simán gurulunk az egyenes aszfalton.


Néhány perc múlva azonban nagyot zökkentünk, mire ijedtemben kinyitottam a szemem. Mintha senki észre se vette volna. Mellettem a lány tovább pötyögött, a szomszéd ülésen a fiú játszott, egy másik lány fényképezte magát, maga elé emelve a készüléket így nem láttam az arcát. Zakatoló szívem erővel lenyugtattam, majd igyekeztem újra becsukni a szemem, hogy pihenhessek egy kicsit.
Újabb gödör hatására ismét körbe néztem, de semmi eredménye nem volt. Szemem a mellettem ülő lány kezén felejtettem és azt figyeltem, hogy mit ír.
Megállt. A mondat közepén, majd lassan felemelte a fejét és kiforduló szemét rám meresztette. Fekete fogait kivillantotta és félig levált orrából fújtatás hangja figyelmeztetett, hogy támadni készül. Felugrottam és a következő gödör miatt elvesztettem az egyensúlyomat, beleestem a szomszéd fiú ölébe. Egy hatalmas gennyedző luk tátongott az arcán, és ahogy lassan felfogta, hogy mi történt, egyre szélesebbre húzódtak fekete, cserepes ajaki. Szeme alatt hatalmas karikák éktelenkednek.
Egyre kevésbé értettem a helyzetet, és kapkodó lélegzettel másztam ki az öléből. Ahogy felálltam megláttam, hogy a fényképezgetős lány leeresztette maga elől a kezét és feltüntetve sápadt zöldes színű bőrét, kék ajkait és a füle helyén tátongó hatalmas lukat. Mindenki meredten néz rám. Egy zombie gyermek anyja mellől, a fiúk a négyes ülésből, a lányok, az ablak mellől.
Zaklatottan álltam a busz kellős közepén, csillogtam az izzadtságtól, ahogy lélegzetemet sikertelenül igyekeztem elcsendesíteni. Most mi lesz? - tettem fel a nagy kérdést, majd az utasok rögtön válaszoltak is.
Egyszerre, mint valami gépezet, felálltak és minden figyelmeztetés nélkül rám ugrottak. Kapálóztam, leütöttem az egyiket a táskámmal, de rögtön jött utána a másik. Elkapta a kezem, kicsavarta, majd a földre fektetett és a hátamra térdelt. Ziháló lélegzete visszhangzott a fülemben, de még most is igyekeztem felállni és tovább küzdeni. Azonban, ekkor beleharapott a nyakamba, mint vaj a késbe, úgy hatolt be a bőröm alá, egyszerűen és gyorsan. A fájdalom szinte azonnal elérte az agyamat és felrobbantotta azt. Éreztem, ahogy az apró darabkák úszkálnak a koponyámban, neki - neki ütődve a csontnak. Utána egy reccsenő hang kíséretében eltörte a nyakamat.
Kábultan a fájdalomtól feküdtem, és hagytam, hogy kitépve a beleimet felfaljanak. Már nem volt remény. Én is olyan leszek, mint ők. Pedig nem akartam...