A fantázia az a birodalom, ahol te vagy az uralkodó

Régen, amikor még kicsi voltam és az egész ház a szüleim veszekedésétől zengett, a legtöbbször csak beszaladtam a szobámba, és egy sötét sarokba bújtam. Mikor egy kicsit már megnyugodtam, a sírást is abbahagytam és a ház is elcsendesült, elképzeltem, hogy anyu és apu fogják egymás kezét. Egy világos és fényes helyen vannak. Mosolyognak a másikra. Megértik egymást szavak nélkül. Egyszerűen boldogok.

Mikor meglátnak, odarohannak hozzám, felkapnak és pörögnek velem. Hangosan és boldogan nevetnek.

Ilyenkor mindig mosollyal aludtam el, és másnap reggel az ágyamban ébredtem.

Később a szüleim elváltak. Órák hosszat zokogtam a szobámban és próbáltam valahogy újra összehozni őket. De nem sikerült. A fantáziám sem volt olyan erős, hogy széthullott családomból újra egész legyen.

Mikor elkezdtem az iskolát, azt hittem, hogy képes leszek újra kezdeni... de nem fogadtak el. Állandóan kiközösítettek, bántottak. Képzeletemben pedig megjelent egy erős, felettes én.

Ez egészen addig vitt, hogy rosszakaróim ott feküdtek a lábaim előtt, a bocsánatomért esedezve. Ilyenkor nagynak, hatalmasnak láttam magam. Büszke voltam arra, hogy félnek tőlem. Jól esett.

Aztán egyre messzebbre mentem. Hatalommal, erővel ruháztam fel magam. Képzeletemben többször bebizonyítottam, hogy méltó vagyok a szeretetükre.

Megmentettem őket a fantáziám szörnyeitől. Megmentettem őket önmaguktól. Végeláthatatlan előadásokat tartottam nekik az erkölcsről és arról, hogy nem jó az amit tesznek.

Mikor már egy kicsit idősebb lettem és elkezdtek érdekelni a fiúk, már teremteni akartam magamnak egyet. Tulajdonságokkal ruháztam fel, nevet adtam neki. Az arcát azonban soha nem voltam képes felidézni. Egy arctalan szellem volt, akinek be is bizonyíthattam, hogy szerethető vagyok.

A legtöbb alakalommal elszaladt, megijedt tőlem. Ekkor jöttem rá, hogy nem kell neki különleges képességekkel rendelkeznem, hogy szeressen.

Idő közben elfelejtettem, hogy rossz helyen élek. A valóság volt számomra az illúzió. Alig vártam, hogy magam legyek. Egyedül és csendben.

Befeküdtem az ágyamba és elvonultam a saját kis birodalmamba. Elképzeltem az életemet. Egy egyszerű és boldog életet. Barátokat, akik megértenek és meghallgatnak. Egy barátot, akinek panaszkodhatok, vagy akinek a vállán kisírhatom magam

Térden állós lánykérést szerettem volna, mint a filmekben. Sok gyereket, boldogságot életem végéig.

 

Azonban ezek csak álmok maradtak. A képzeletem ócska szüleményei. Hiszen nem látok a jövőbe, nem vagyok boszorkány, hogy ráerőltessem magam másokra. És isten sem vagyok, hogy ítélkezhessek mások felett.

Egy sokkal de sokkal fantasztikusabb életet kell élnem itt a valóságban. A fantáziámnál egy sokkal hatalmasabb Rendező filmjében vagyok főszereplő.