Mese a szerelemről

Mindenki ismeri a népmeséket vagy a tündérmeséket, ugye? Amikor a királylány csak várja, hogy jöjjön a szőke herceg a fehér lovon és megmentse őt a sárkánytól, a gonosz banyától vagy attól, hogy egy toronyban aludjon élete végéig.

Nos, most egy olyan királylányról mesélek, akiért nem jött a szőke herceg fehér lovon, pedig kislány kora óta rá várt. Csak várt, és várt bezárkózva a toronyszobájába. Hosszú, hosszú éveken keresztül. De nem jött a szőke herceg, csak néhány paraszt legény, akik nem voltak méltóak az ő kezére.

Teltek múltak az évek, és olyannyira belefáradt a királylány a várakozásba, hogy elhatározta magát, útnak indul. Nem érdekli őt többé a szőke herceg, nem ül többé a torony magányában. Így hát elbúcsúzott a szüleitől, akik nehéz szívvel, de útnak engedték.

Egy egyszerű ruhában, némi pénzzel és egy gyönyörű paripával indult útnak.

Ment, mendegélt hetedhét országon keresztül, mígnem annyira elfáradt, hogy nem tudott tovább menni. Ekkor betért egy fogadóba, ami kocsma is volt egyben. Itt ismerkedett meg a kocsmáros lányával. Nem látott még ilyen tüzes teremtést, vidám volt, energikus és olyan lelkesen beszélt a világról, hogy kíváncsivá tette a királylányt.

- Mutasd meg nekem ezt a világot. - kérlelte a lányt, aki szíves örömest vállalta a feladatot.

Most már együtt kalandoztak. Egyik alkalommal így szól a kocsmáros lánya:

- Ismerek egy olyan fiút, aki szerintem pont hozzád illik. - mondta izgatottan, mire a másik, csak legyintett.

- Nem érdekelnek a fiúk, már rég kiábrándultam belőlük. - a királylány, már azt sem tudta, hogy honnan jött, csak élvezte az életet, mindenféle szerelem nélkül. El is felejtette volna, ha a barátnője nem mondta volna még el neki egy párszor, hogy majd meghívja egyszer a fiút hozzájuk a fogadóba. Elhatározta hát, hogy bebizonyítja a barátnőjének, hogy nem fog tetszeni neki a fiú, nem fog beleszeretni.

Teltek múltak a napok, egyre több időt töltött azzal a gondolattal, hogy bebizonyítsa, a fiú kicsit sem fogja érdekelni. A barátnője pedig a nagy napra, táncos mulatságot rendezett a faluban, ahova több barátnőjét is meghívta.

Elérkezett a nagy nap és ő vidáman, fitten, mégis teljesen bezárkózva kelt fel. Felöltözött, kifestette magát, megfésülködött, majd pedig elindult a kocsmáros lányával a bálba.

A királylány nem akart találkozni a fiúval, így még csak körbe sem nézett, csak ment előre, a tömegben, hogy minél hamarabb eljusson az italos asztalig, ahol kért egy kupa bort. Megfordult, miközben belekortyolt az italba, és akkor látta meg. Ott állt a barátnője mellett, aki közben lelkesen magyarázott és, ami a legrosszabb volt benne, éppen felé közeledtek...

Vesztett. Csak ez az egy szó jutott eszébe, amint végig nézett s fiún. Daliás termet, barna, göndör fürtök, nemesi tartás. A herceg, akire várt oly hosszú éveken át.

- Szia! - köszönt a fiúnak, és zavarában elmosolyodott.

- Szia! - köszönt vissza az, és ő is mosolygott.

Így kezdődött el annak a királylánynak a boldogsága, akihez nem jártak szőke hercegek fehér lovon, nem várt addig a toronyszobában, míg az megtalálja, hanem elindult, hogy a világ megismerése után beleszeressen abba, akit az Úr Isten neki teremtett. Hiszen az Isten olyan, mint egy édesapa. Csak akkor ad meg valamit, ha már megértünk rá.