Sír a Világ

A Város felett nehéz fellegek gyülekeznek. Az utcán lehajtott fejű, komótos emberek sétálnak. Néha neki-neki mennek egymásnak, majd a kis balesetet figyelembe sem véve, mennek tovább. Az autók ontják magukból a benzint, dudálnak, ha kell, ha nem. Az utca a csatornákból áradó ürüléktől és megromlott ételmaradéktól bűzlik. A kis gyerekek sírnak, a szülők ordítanak. A fiatalok kurjantgatnak és okádják ki magukból a tegnap este ledöntött szennyet. A nagyobb arcúak közrefognak valakit és jól megverik. Ezt a rendőrök érdeklődve nézik végig, majd elmennek kávét inni.

Kihívóan öltözködött nők bájolognak az arra járó üzletemberekkel. Kutyájukat sétáltató öreg hölgyek pletykálkodnak és hangosan szidják az Országot. A házak rendíthetetlenül, piszkosan és grafitisen nyúlnak a magasba, hogy  meghódítsák az eget. A tetején ott állnak azok, akik a Város felett uralkodnak. Az elhagyatott utcák tömve vannak szeméttel, az aluljárók lucskos, didergő hajléktalanokkal.

Az egyik padon egy lány zokog. Térdeit felhúzva és átkarolva, a fejét pedig lehajtja. Csak a válla emelkedésén és süllyedésén látszik, hogy sír. Hozzálép egy hajléktalan, hogy pénzt kérjen tőle. Szájából csak úgy dől az alkoholszag. A lány még jobban összehúzza magát, de a hajléktalan nem tágít. Egyre csak kunyerál, sőt oda is rókázik a lány elé. Ő pedig egyre hangosabban zokog, szinte már fuldoklik és még szorosabban öleli magát.

Egy fiú lép a koldushoz és megkéri, hogy távozzon. Az morogva arrébb csoszog és kiszemeli a következő áldozatát. A lány felemeli a fejét és könnyein keresztül ránéz a fiúra. Nem hisz a szemének, rég elment kedvese áll előtte. Még zokog, mikor nevetésben tör ki és a hányadékot átugorva a fiú nyakába borul.

Hosszú percekig állnak így, míg végül a lány le nem törli az utolsó könnycseppet is az arcáról. Már nem bír nem mosolyogni, sőt nevet, ahogy a fiúval kézen fogva sétálni kezdenek.

A felszakadozott felhőkön még átsüt a lemenő nap utolsó sugara.