Tükörszem

Csak a halk szuszogása hallatszik.
Apró keze ökölbe szorítva a feje mellett fekszik, csöppnyi ajkai résnyire nyitva, és csak a mellkasán látszik, hogy a levegő ki-be jár benne. Térdeit enyhén felhúzza, hiszen még nem szokott hozzá, hogy elég helye van kinyújtani.
Hirtelen felébred, mert rosszat álmodott, és hatalmas szemeit összehúzva sír. Kétségbeesésében alig veszi észre, hogy valaki felveszi és a karjaiba zárja. Megnyugtató hangja pedig nagyon lassan jut el hozzá.
A légzése megnyugszik, ahogy belekapaszkodhat az erős vállakba. Párat csuklik még, aztán végleg elcsendesedik. Kinyitja csillogó szemét, és ahogy leemelik a vállról, meglátja védelmezője arcát.
Mosolyog!
Kivillantja csálé fogait. Arcán a szőr kuszán elburjánzott, göndör fekete haja pedig elaludva áll kerek fején.
Mintha csak a rémálmából lépett volna elő, a gyermek mégsem fél tőle. Fogatlan kacagással, kicsi szívben hálával viszonozza a kedvességét. Most már tudja, hogy nem kell félnie ettől az embertől.

A férfi belenézett gyermeke ragyogó kék szemébe és meglátta magát benne. De nem úgy, mintha tükörbe nézett volna. Úgy látta magát, mint egy király. Egy király, kit csak, kis hercegnője szemében pillanthat meg.