Hívj fel!

Várt! Nem tudott mást tenni. Kezét az ölében pihentette, és az előtte álló dohányzóasztalon fekvő készüléket nézte.

Csak tegnap találkoztak, és alig beszélgettek, de annyira beleélte magát a helyzetbe, hogy nem figyelt az esetleges csalódásra. Nem is aludt egész este, hiszen azt várta, hogy felhívja. Szeme alatt a karikák egyre csak sötétlettek, a szemei viszont izgatottan csillogtak.

 - Tetszel nekem – hallotta a fejében a kicsit rekedtes, de kellemes hangot. – Táncolunk?

Ő volt az első fiú, aki hosszú ideje hozzászólt.

A szíve újra zakatolni kezdett, ahogy felidézte a srác gyengéd érintését, ha éppen a derekához ért tánc közben. Érezte a kellemes illatát. Újra látta maga előtt táncoló, lendületesen mozgó, izmos testét…

Azt vette hirtelen észre, hogy elbambult és ijedten kapta vissza a tekintetét a kütyüre. Az azonban mozdulatlan maradt.

Sóhajtott és felhúzta a térdét. Karjával átkarolta és állát megtámasztotta rajta.

Behunyta a szemét, és maga elé képzelte az arcát, a haját, a szeme színét. Felidézte még egyszer azt a pillanatot.

A zene, bár fülsüketítő volt, mégis, arra a pillanatra, mintha megszűnt volna. Csak ő volt, és a srác kellemesen csengő hangja.

A fiúk eddig azért nem álltak vele soha szóba, mert mindenkit mindig visszautasított. Képtelen volt gondolkodni, ha a közelükben volt, vagy ésszerűen cselekedni, ha esetleg közeledni akartak felé. Most azonban megfogadta barátnője tanácsát és egy pillanatig várt a válasszal. Végül pedig megfogta a felé nyújtott kezet.

Nem bánta meg. Nagyon jól érezte magát.

A képzelete tovább repítette. Már hosszú ideje jártak. Elcsattant az első csók. Aztán az első együtt töltött éjszaka. Majd pedig egy kép, amint a srác térden áll előtte és egy gyűrűt húz az ujjára.

- Hozzám jössz feleségül? – kérdezi majd kellemes hangjával, ő pedig könnyei közt fog neki igent mondani.

Aztán pedig…

Take my hand townigth!!!!!

Kinyitotta a szemét a váratlan hangra. A kanapén elterülve feküdt, valószínűleg aludt. Néhány másodpercig nem tudta hova tenni a hangot, de mikor rájött, hogy a telefonja csörög, a szívverése rögtön felgyorsult.

Felkapta a kis, érintőképernyős mobilt, és megnyomta a zöld gombot.

- Halló, tessék? – szólt bele izgatottan.

- Végre! – hallotta legjobb barátnője hangját. – Már azt hittem, hogy valami baj van – csicsergett a túloldalról.

A lányon olyan csalódottság lett úrrá, hogy nem tudta, mosolyogjon, és mondjon valami szépet, vagy dühösen csapja le a telefont. Végül, mivel nagyon fáradt volt, a második lehetőséget választotta. Mérgesen ráüvöltött valamit a barátnőjére, majd könnyeinek szabad utat engedve, lenyomta a piros gombot.

Annak ellenére, hogy nagyon fáradt volt, és a feje is fájt, az agya lázasan kezdett pörögni. „Mi van, ha pont ez idő alatt hívott fel, és nem tudott elérni, mert foglalt volt? És ezért soha többé nem fogja keresni? Csalódást okoztam neki.”

Az arcát a térdébe fúrta, és zokogott. Mikor a szülei hazaértek, és megkérdezték, mi történt, ő csak berohant a szobájába, és magára zárta az ajtaját. Napokig csak a sírását lehetett hallani, és amikor abba hagyta, akkor sem jött ki. A családja próbálta vigasztalni, de nem lehetett. Nem lehetett szóba állni vele, nem csinált semmit, és aki hozzászólt, azzal kiabált.

Egy hét is eltelt, mire végre vörös szemekkel kijött, és evett néhány falatot. Ezután pedig visszament a szobájába.

Hónapok teltek el, mire túltette magát első szerelmi csalódásán. Újra kijárt, bulizott, tanult, és mindenekelőtt, bocsánatot kért a barátnőjétől, hogy olyan gorombán beszélt vele. Ő csak mosolygott és megölelte a lányt.

- Nem haragszom.

A lánynak ez a mondat mindennél többet ért, és erőt adott, hogy a szüleitől is bocsánatot kérjen. Nem volt egyszerű odaállni az apja és az anyja elé, de végül ők is hálásak voltak a bocsánatkérésért, és magukhoz szorították a lányukat.

Azóta már évek teltek el. Leérettségizett, és egy jó egyetemre járt. Barátja lett, akivel a diplomaosztó után össze fognak házasodni. A kezét ugyan még nem kérte meg, de már beszéltek róla. És a diplomaosztó, amúgy is, olyan távol van még.

Végül elérkezett a nagy nap. A lány tudta, hogy ha kívülről nézné az eseményt, pont ugyanúgy nézne ki, mint ahogy megálmodta. A fiú előtte térdelt és az egyik kezével az ő kezét fogta a másikban pedig a gyűrű volt.

A fiú már nyitotta a száját, de ekkor megszólalt a lány telefonja. Kicsit idegesen és zavartan vette elő.

- Halló, tessék? – szólt bele vidáman.

- Szia – hallatszott a másik oldalról egy kellemesen rekedtes hang. – Nem tudom, hogy emlékszel-e rám, de néhány éve táncoltunk. És akkor nagyon megtetszettél nekem. – egy rövid idegig nem szólt semmit. – Csak arra gondoltam, hogy találkozhatnánk holnap…

A lány közbevágott.

- Bocsi nem tudom ki vagy.

Azzal megszakította a beszélgetést, és a telefonját kikapcsolva visszatette a zsebébe.

- Ki volt az? – kíváncsiskodott a barátja.

A lány megvonta a vállát.

- Csak egy barom, aki régen összetörte a szívemet.

A fiú nem feszegette tovább a dolgot. Mélyen a lány szemébe nézett.

- Hozzám jössz feleségül?