Esőben

Amint kiléptem a kapun, már tudtam, hogy el fogok ázni. A sötét fellegek nem sok jót ígértek.  Pedig egy fél órája még hét ágra sütött a nap.

Fáradtan vettem le a táskámat a hátamról, hogy elővegyem a tavaszi dzsekimet. Ekkor már fázott a hátam a rá esett esőcseppektől. Gyorsan felkaptam a kabátot, majd a nehéz terhemet is, és elindultam a buszmegálló felé. Alig léptem kettőt, mikor már az egész ég a nyakamba zúdult. Szerettem az esőt, azonban  erős, hűvös szél is fújt. Állandóan lefújta a fejemről a kapucnit.

Egy zebrán kellett átkelnem, hogy elérjem a buszmegállót. Itt láttam meg az első embert. egy boltív alá állt a vihar elől. Morcosan a válla közé húzott nyakkal, zsebre dugott kézzel, topogva állt. Nem örült az esőnek. Meg tudtam érteni, nem a legjobbkor jött.

A lámpa közben zöldre váltott és megláttam a következő embert. Egy esernyő takarta el az arcát és igyekezett átlépni a pocsolyákat. Élére vasalt nadrágot, öltönyt és lakkcipőt viselt. Valahova annyira igyekezett, hogy abban az eső nem állíthatta meg. Legalábbis azt hitte.

A cipőm már régen beázott, nem is küzdöttem, hogy kikerüljem a tócsákat. Ahogy az öltönyös után néztem, láttam, hogyan kap bele a szél az esernyőbe én pedig örültem, hogy legalább azzal nem kell még küzdenem.

A harmadik ember már a buszmegállóban állt. Vidáman zengő, mély hangjával beszélt két idősebb asszonynak. Kicsit duci volt, szemüveget viselt és régi ruhákat. Ahogy hallgattam megértettem, hogy nagyon okos, de gyermeki lelke van. Nem panaszkodott az esőre. Elfogadta és nem hagyta, hogy az asszonyok keseregjenek. Beszélt, és beszédével szórakoztatta őket. Elvette a "bajról" a figyelmet.

Ahogy megálltam megéreztem a hideg levegőt, ösztönösen összehúztam magam. A fejemet leszegtem, a vállaimat befelé fordítottam és testemmel előre görnyedtem. Rájöttem, hogy ekkor az első emberre hasonlítottam. Fáztam.

Lassan felemeltem a fejem és egyenesen ránéztem a fiúra, aki beszélt. Ekkor változtam át a második emberré. Csak egy pontra figyeltem. Figyeltem rá, hogy ne kelljen a hidegre gondolnom, hallgattam őt, szükségem volt arra, hogy elvonja a várakozásról a figyelmemet.

Aztán végül teljesen felemeltem a fejem, leengedtem a vállam, kiegyenesedtem. És átváltoztam a harmadik emberré. Megláttam a felhőket, a formájukat, a színűket és gyönyörködtem bennük, annak ellenére, hogy félelmetesek voltak.

Úgy éreztem magam, mint az a virág, ami erre az esőre várt, hogy végre kinyílhasson és tündökölhessen.