Utólag is szeretnék ezzel boldog anyák-napját kívánni, mindenkinek, aki anya. :) Jó olvasást!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- De anyu! -
üvöltött rám 15 éves lányom. - El akarok
menni abba a buliba! - szemében könnyek gyűltek a dühtől, de tudtam, hogy csak
megjátssza magát.
- Nem
hiszem, hogy ez jó ötlet volna. - mondtam nyugodtan és beraktam a sütőbe a
tésztát. Fél óra múlva finom muffinok lesznek belőle.
- Olyan
igazságtalan vagy! - kiáltotta és kiviharzott a konyhából.
Én pedig
fáradtan hozzá láttam, hogy elmosogassak, gondolataimban pedig végig ott
motoszkált a lányom kétségbe esett hangja, a vágya, hogy elmehessen. De tudtam,
hogy nem lesz jó ötlet, hogy nem fog jót tenni neki az a buli, mégis, én is
igazságtalannak éreztem magam. Mikor végeztem a pakolással, leültem az asztal
mellé, hogy pihenjek egy kicsit. Ekkor már lehetett érezni a sülő muffin
kellemes illatát. Azonban nagyon fáradt voltam. Szemeim le-le ragadtak az egész
napos munkától. Alig érzékeltem az időt és el is szundítottam orromban a
kellemes illattal.
Ahogy az álmomban bóklásztam egyszer
csak édesanyámat láttam. Olyan fiatal volt, mint harminc évvel ezelőtt éppen
tésztát kevergetett, hogy aztán kis muffinokat készítsen belőle. Hirtelen
kinyílt az ajtó és beléptem rajta én, tizenöt évesen. Lelkesen léptem oda édesanyám
elé, kicsit még izgatott is voltam. Egy ideig csak beszélgettünk, mindennapi
dolgokról. Aztán nagy levegőt vettem:
- Anya! Elmehetek a szalagavató after
partyba?
- De te most még nem is végzel. -
nézett rám értetlenül édesanyám.
- De meghívott rá a legjobb barátnőm.
- hazudtam egy kicsit, hogy engedékenyebb legyen.
- Én ismerem azt a barátnődet? -
kérdezte gyanakvóan.
Ekkor már tudtam, hogy veszett az
ügy. Mégis próbálkoztam. Ahogy kívülről megfigyeltem magam, láttam, hogy lohad
le a lelkesedésem. Vidám kifejezésem pillanatok alatt dühtől szikrázott, és
kiáltozva csaptam be a konyhaajtót. Ekkor már éreztem a sülő tészta illatát...
Felriadtam
és megráztam magam, majd mikor az illat nem akart kiszállni az orromból,
ijedten felálltam és kinyitottam a sütő ajtaját. Megnyugodtam. Csak egy kicsit
barnult meg a tészta széle. Kivettem a tepsit és letettem a konyhapultra,
miközben a forró gőz az arcomba csapott. Kivettem egy kis csomagot, majd
gondosan megfújva, belekóstoltam. Az ízek teljes harmóniában áradtak szét a
számban és kényeztették elfáradt ízlelőbimbóimat. Elégedetten bólintottam, de a
kislányom még mindig nyugtalanított. Viszek
neki egy darabot, hátha ki tudom engesztelni. - gondoltam. Egy kistányérra
helyeztem a süteményt és kiléptem én is a konyhából. A meleg muffinból még
látszott a kis gőzfelhő, ami körbelengett illatával.
Valahonnan
eszembe jutott, hogy mi történt harminc évvel ezelőtt, miután becsaptam magam
után az ajtót.
Felszaladtam a szobámba és
sírtam. Anyám később feljött egy süteménnyel, hogy megvigasztaljon.
- Menj el a buliba. - mondta
nyugodtan, én pedig meglepetésemben elfelejtettem tovább hisztizni. Kérdőn
néztem rá és ő megismételte, amit az előbb mondott. Már nyoma sem volt bennem
dühnek, vagy csalódottságnak. Hálásan a nyakába ugrottam és lázasan készülődni
kezdtem.
Azonban a buli nem olyan volt, mint
amilyenre vártam. Hamar azt vettem észre, hogy ijedten állok az egyik sarokban
és undorodva húzódom el egy sráctól, aki éppen elém rókázta ki az egy órája
lenyelt és azóta csak gyarapodó italmennyiségét. Ekkor értettem meg, hogy
édesanyám mitől féltett. Azonnal hazamentem és minden igyekezetem ellenére, nem
sikerült csendben eljutnom a szobámig. Édesanyám felébredt, (vagy nem is aludt?)
és kijött, hogy megkérdezze, hogy éreztem magam. Zokogva borultam a vállára és
hálás voltam, amiért nem vetette a szememre, hogy ő megmondta.
Megbízott bennem.
Megbízott abban, hogy helyesen fogok majd dönteni. Nekem is meg kell bíznom a
lányomban, el kell engednem, hogy a saját bőrén tapasztalja meg, hogy mit
szabad és mit nem. De mindennek tetejében, ha majd ő is ebbe a helyzetbe kerül
majd, eszébe jusson, hogy ő is volt fiatal.
Csendben
benyitottam a szobájába, leültem mellé az ágyra. Már nem zokogott, csak
csendben szipogott. A hátára tettem a kezem és halkan csak ezt suttogtam:
- Menj el a
buliba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése