Az álommester 3.rész

- Ezt a könyvet szeretném kivenni - tette le Lex az egyik, találomra választott kötetet.

Amióta betette a lábát a könyvtárba, folyamatosan figyelte a lányt. A pult mögött, egy romantikus regényt olvasott és közben nem zavartatta magát. Mosolygott, sőt, fel is nevetett a vicces részeken.

- Há - csapta össze ijedten a könyvét, majd elpirult, mikor meglátta, hogy ki áll előtte. - Vett már ki nálunk könyvet - hebegte, reszketeg hangon.

Milyen törékenynek látszik - mosolygott a férfi.

- Még nem.

- Akkor először kérném a személyes adatait.

Gondosan bediktálta a rendszerbe, majd kifizette az olvasókártyáért járó díjat. Mikor megkapta a könyvet is, még megállt egy pillanatra. Miközben elnézte a lányt, eszébe jutott, hogy vajon miért olvas romantikus könyvet, ha nem szereti a férfiakat?

- Jó az a könyv? - kérdezte, próbálva társalgást kezdeményezni.

- Nem igazán - vonta meg a vállát a lány. - Rendkívül átlagos. Semmi újat nem találok benne. Csak azért ezt olvasom, mert az érdekesebb könyveket már régen kivégeztem.

Fel sem nézett a könyvből, úgy mondta.

- Ezt a könyvet olvasta esetleg? - mutatta fel a kezében tartott példányt.

A lány felnézett, és elmosolyodott. Lex nem tudta, hogy a könyv miatt, vagy a kitartását, hogy még mindig nem adta fel, hogy magára vonja a figyelmét.

- Őszintén? Ugyan olyan semmilyen könyv mint ez - csukta össze a sajátját, és a pultra dobta. - Hogy sikerült pont azt választania? Azt hittem, hogy a pasik ennél jóval kalandvágyóbbak.

- Kell a változatosság - próbált könnyed maradni, de úgy döntött, ad egy esélyt a lánynak. - Akkor mit ajánlana?

Az rögtön sorolni kezdte a frappánsabbnál, frappánsabb regénycímeket. mindegyikről mondott pár szót, elmondta, hogy miért is ajánlja, majd rátért a következőre. Órákig csak a könyvajánlókat hallgatta, megfeledkezve arról, hogy miért is kezdett el a lánnyal beszélgetni.

- Megkeressem esetleg valamelyiket? - mosolygott a lány szolgálat készen.

- Az jó lenne, de sajnos mennem kell. El kell intézzek valamit - kapott a telefonjához, ami figyelmeztetően csöngött. - De mit szólna ha este meginnánk valamit együtt, és oda elhozná, a kedvencét.

A lány megdöbbent. Látszott rajta, hogy mennyire nem fogta fel, hogy mégis mit mondott neki, de szépen, lassan kiült szemeibe a megértés. Talán túl hirtelen jött ez most? - tanácstalankodott.

- De akár, holnap is beugorhatok érte, ha úgy jobb.

A lány felocsúdott kábulatából.

- Nem, jó lesz a ma este. Holnap szabadnapos vagyok. Szóval, ma este... - elpirult, mintha még senki sem mondott volna neki, ilyen szépet. Pedig csak meghívta egy italra. Ami nem is teljesen szívből jött.

De talán, ha vele lesz egész este, akkor nem lesz oka megtámadni senkit sem. Előre látóan, nem öltönyt vesz majd el.

Gyorsan megbeszélték az időpontot és a helyet,majd sietősen távozott is.

- Köszönöm az estét - mosolygott Zina, miközben nem akart elválni a férfitől.

Most először volt alkalma randevúzni. Valamiért a középiskolában mindenki félt tőle. És ez utána sem javult. A munkahelyét azért szerette, mert nyugodt volt. Nem voltak idegbeteg könyvkölcsönzők, akik nem azt a könyvet akarták kikölcsönözni, amit kikölcsönöztek. Csak egy-egy akadt, akik nem ugyan úgy hozták vissza a köteteket, ahogy azt illett volna.

- Tolakodónak tartanád, ha felmennék hozzád.

Egyből védekező állásba lépett.

- Igen - bólogatott sűrűn.

- De szükségem volna a mosdódra. Nagyon kell.

- Ott egy bokor.

- De én nem vagyok ooolyan. Az közterület sértés lenne, amúgy is.

- Látom egyszer elkaptak miatta - nevetett.

- Így van - mosolygott a férfi is.

- Rendben, de csak pisilni jöhetsz - egyezett bele végül, ki tudja, hogy miért.

Csendben felmentek a lakáshoz, és a férfi egyből a mosdóba ment. Zina csak mosolygott, hogy nem tudja visszatartani, majd valamiért furcsán érezte magát. A konyhapultra hajította a táskáját, és csak akkor jött rá, hogy mi volt olyan különös. Honnan tudta, hogy hol van a mosdó?

A vízöblítés felharsant, és neki már csak arra volt ideje, hogy a szekrényéhez rohanjon, és kivegye belőle bátyja baseball ütőjét. Felkészült arra, hogy egy baseball labdánál kicsit nagyobb tárgyat kell majd elütnie. Végig nézte, ahogy a kilincs megmozdul, és kinyílik az ajtó. Lex meglepetten állt meg előtte.

- Ki vagy? - szegezte neki a kérdést, majd pontosított, mikor a férfi értetlen arckifejezést öltött. - Honnan tudtad, hogy hol van a WC? - félig kiabált, félig sírt, hol a dühtől reszketett, hol pedig a rettegéstől. Vajon ő az, akit mostanáig keresett? Mit tegyen, hogy megússza?

- Had magyarázzam meg - emelte fel a kezét nyugtatólag, ám Zina nagy levegőt vett, majd minden  erejét beleadta, hogy kimondja:

- Aludj!

- Aludj! - kiáltotta Lex is idegesen és aztán mind a ketten összeestek.

A helyszínek, a színek, a fények vibráltak körülöttük, miközben egymás előtt álltak. Nem lehetett eldönteni, hogy melyikük álmában vannak. Mintha a két álom harcolt volna egymás ellen.

Valami felrobban a férfi közelében.

- Várj! - emelte fel a kezét, hogy védőfalat húzzon maga köré. - Had magyarázzam el! - kérte, mikor kikukucskált a téglák mögül, de nem volt esélye a beszédre. Egy lökéshullám, majd egy hatalmas szikla emelkedett ki a lába alatt, ami egy másikhoz közeledett. Alig volt ideje elhárítani a veszélyt, nem beszélve arról, hogy valamiképpen ki kellett találnia, hogyan csillapíthatná le a lányt. - Kérlek várj! Beszéljük meg!

A lány nem figyelt. Semmi esélye nem volt szép szóval meggyőzni, csak egy lehetősége volt. Azt viszont már most tudta, hogy meg fogja bánni.

Felemelte a kezét és suhintott egyet, mintha kard lenne a kezében, mire vaskos indák kezdtek el a földön tekeregni. Zina nem vette észre, de nem is kímélte a további katasztrófáktól. Egyik csapás után küldte a másikat, dühből, erőből, csalódottságból. Végül az indák elérték a bokáját, és kihúzták alóla a lábát. Mivel nem az ő teremtményei voltak, nem tudta megsemmisíteni őket, így csak lógott a levegőben, és kapálózott a karjaival.

- Végre - sóhajtott Lex, és megdörzsölte a homlokát. - Elmondom, amit szeretnék, utána eldöntheted, hogy mit teszel velem, rendben?

A lány ugyan dühösen, de végül bólintott, és végre figyelt. Nyelt egy nagyot, mielőtt hozzá kezdett volna, és azért imádkozott, hogy a hangja ne remegjen. - Rendőr vagyok, és azok után a támadások után nyomozok, amikért te vagy a felelős. Ezt még senkinek sem mondtam el, mivel ha megteszem, akkor valószínűleg én is bajba kerülök. Tehát - vett egy nagy levegőt, mert az előbbi már elfogyott. - Lenne pár kérdésem, még mielőtt én is ítéletet mondanék feletted. Miért támadod meg azokat a férfiakat? Bántottak?

- Szimplán nem bírom őket.

- De miért? - hangja visszhangossá vált. Körbenézett, és egy otthonos helyen találta magát. A kihallgató szoba, amiben már megannyi bűnözőt tett hidegre, most ott volt körülötte. Végre tudott normálisan lélegezni, de mikor a lányra nézett, látta, hogy ezzel egyedül van. - Mit szólnál, ha elengednénk egymást.

Zina megrázta a fejét. Biztosra vette, hogy nem lesz még egy ilyen alkalma. Bármi legyen is az, nem engedheti el. Zsaru. Ha mindent elmond neki, akkor fogja és beviszi a rendőrségre. Akkor pedig mindennek vége. Nem, egyszerűen nem teheti.

Még mindig a fejét rázta.

- Rendben, ha te nem is, én elengedlek.

Azzal szépen, óvatosan letette a földre.

- Nem fogok védekezni, ha most megtámadsz - mondta komolyan, és leengedte a karjait, az oldalára.

Zina nem hitt neki. De ahhoz ki kéne próbálnia, hogy tényleg így van-e. Arra viszont nem volt bátorsága, hogy ismételten megtámadja, mert újból felmerült benne, hogy az aki előtte áll, egy rendőr.

- Beszéljünk odakinn - kérte a férfi, mikor látta, hogy egy ideje csak állnak. - Ígérem, hogy nem esik bántódásod.

Nem igazán hitt neki, de bólintott. Behunyta a szemét, és kilépett az álomból...

Egyből a baseball ütőért nyúlt. Úgy tartotta a férfi felé, mintha egy kard lenne, aminek már a hegye is halált oszt. A másik elnevette magát.

- Miért is gondoltam, hogy nem lesz semmi probléma - mosolya őszintén hatott, de akkor sem bízott benne.

- Menjen el! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Gondolod, hogy ez egy bölcs döntés?

Nem értette a kérdést.

- Tényleg elengedsz, most, hogy tudod, hogy mindent tudok?

Tétovázott. Vajon mit is tehetne? Ha elengedi, nem tudja irányítani. Ha viszont fogságban tartja, olyan bűntényt követ el, amit már rá tudnak bizonyítani.

Tehetetlenül helyezte át testsúlyát, az egyik lábáról a másikra.

Hogyan lehetne határozott? Az egyetlen helyzet, amiben irányíthatott, az álom volt. Most pedig azt is elvették tőle. Hogyan kéne dönthetnie?

Ám mielőtt kétségbe eshetett volna, hirtelen képszakadás történt. A feje elnehezedett, a szíve lecsillapodott, majd pár pillanat múlva hangos koppanással terült el a padlón.

Lexnek nem volt ideje elkapni. Tehetetlenül nézte végig az esést. Pár pillanatig a lány nyugodtan feküdt, de aztán, minden előjel nélkül remegni kezdett. Halkan, majd egyre hangosabban motyogott, miközben sírt.

Mit tehetne? Mert valamit tennie kel!

Az első gondolata, egy vödör hideg víz volt, amit el is vetett volna, ha nem jön rá arra, hogy a lányt egy harmadik álom mester tartja fogva. Talán a hideg víz az egyetlen, ami képes lesz felébreszteni.

Gondolkodás nélkül szaladt a fürdőszobába, mert ott látott egy felmosóvödröt. Idegesen várta, míg lassan megtelik a műanyag edény, közben ki-ki lesett, hogy szemmel tartsa a fejleményeket.

- Nem akarom, nem! - könyörgött a lány, álombéli zaklatójának, de az nem eresztette.

- Teljél már gyorsabban - tekerte még kijjebb a csapot, de az nem folyt jobban. - Igyekezz - könyörgött, majd úgy döntött, hogy elég lesz. Elzárta a csapot, és már rohant is.

A hideg víz, nem használt. Zina ugyan olyan kétségbeesetten kapkodott levegő után, mint eddig, azzal a különbséggel, hogy most már egy tócsa vízben tette. Tehetetlenül rázogatta, szólongatta. Hirtelen magzatpózba zsugorodott, kegyetlen öklendezésbe kezdett, és ő azt nézte, hogyan keveredik össze a hányás, a vér és a víz. Végül a görcsbe rándult test elernyedt, és élettelenül feküdt előtte.

- Zina! - rázta meg a vállát, de semmi reakció. Tovább rázogatta és üvöltötte a nevét, de semmi sem történt

Ki tudja, hogy milyen indíttatásból, de megnézte a pulzusát. Először a csuklóján, majd a nyakán. Nem érzett semmit sem. A lány holtan feküdt előtte. Remegő kézzel tárcsázta a mentőket, majd végig gondolta, hogy mi szükséges az újraélesztéshez. Szívmasszázs és lélegeztetés.

Nagy levegőt vett, kezeit összekulcsolta, majd számolni kezdte a kompressziókat.

Utolsó rész következik...