A kanapén ültem, egy forró csokoládéval és a kedvenc könyvemmel. Szemben velem a kandallóban ropogott a tűz kellemes, barátságos fénnyel vonva be a szobát. Már nagyon belemélyedtem az olvasmányomba, mikor becsapódott a bejárati ajtó, kiszakítva engem a képzelet világából.
Morcosan néztem fel az érkezőre, de szinte azonnal meg is enyhültem. Ő állt az ajtóban, nyakig felöltözve, mintha most érkezett volna, a háborús övezetből. Bevehetetlennek tűnő ruharéteg volt rajta, és magamban feltettem a kérdést, vajon áthatolhat-e rajta akárki is?!
Először a sapkáját vette le, és megrázta rakoncátlan tincseit, ami ettől kis loknikba állt össze. Fél arcát még sál takarta, nagy téli kabátján láthatósági mellény csillogott. Lassan lehámozta magáról életmentő ruhadarabját és felakasztotta az előszobában a fogasra. Lábujjaival lepattintotta cipőit, majd a sarokba rúgta őket. Beljebb jött a szobába, miközben lehúzta a cipzárját a kabátján. Még mindig erősnek, nagynak és sebezhetetlennek tűnt.
Letettem kezemből a forró nedűt és a könyvet, majd felálltam kényelmes ülőhelyemről és oda mentem hozzá. Óvatosan lehúztam róla a kabátot és finoman a kanapé háttámlájára helyeztem. Csendesen megkérdeztem, hogy van, miközben letekertem az arcáról és a nyakáról az általam készített sálat. Fáradtan elmosolyodott és mesélni kezdett. Csendben hallgattam, miközben a nyakmelegítőt hanyagul rádobtam a kabátra. Kibélelt pulóverén kigomboltam a gombokat, majd ettől a ruhadarabtól is megszabadítottam. Nem zavartatta magát csak rendíthetetlenül mesélte a napját. Elmondta, hogyan mentette meg egy kislány életét és hogyan lökött fel ennek következtében egy, a bevásárlásból hazafelé igyekvő nénit, akinek szétgurultak a narancsai. A nap elején még úgy gondolta hogy szerencséje van de mikor ebédnél magára öntötte a kávéját már csak bosszankodni tudott
- De arra gondoltam, hogy ha haza jövök , te itthon leszel. - suttogta és mélyen a szemembe nézett.
- Én mindig itt leszek. - ígértem neki.
Végre feltűnt csupasz karja. Gyengéden hozzáértem párolgó bőréhez, majd meleg kezemmel végig simítottam. Lassan elérkeztem a válláig, onnan a mellkasán le egészen a csípő vonaláig, ahol megálltam és benyúltam a póló alá.
Felemelte a karjait, ahogy azt is levettem róla, és feltűnt végre, csupasz és tökéletesen védtelen felsőteste. Kicsit mintha kisebb lett volna, ahogy megszabadítottam páncéljaitól. Bennem pedig elégedettség és büszkeség áradt szét, hogy nekem sikerült behatolnom a falak mögé.
Morcosan néztem fel az érkezőre, de szinte azonnal meg is enyhültem. Ő állt az ajtóban, nyakig felöltözve, mintha most érkezett volna, a háborús övezetből. Bevehetetlennek tűnő ruharéteg volt rajta, és magamban feltettem a kérdést, vajon áthatolhat-e rajta akárki is?!
Először a sapkáját vette le, és megrázta rakoncátlan tincseit, ami ettől kis loknikba állt össze. Fél arcát még sál takarta, nagy téli kabátján láthatósági mellény csillogott. Lassan lehámozta magáról életmentő ruhadarabját és felakasztotta az előszobában a fogasra. Lábujjaival lepattintotta cipőit, majd a sarokba rúgta őket. Beljebb jött a szobába, miközben lehúzta a cipzárját a kabátján. Még mindig erősnek, nagynak és sebezhetetlennek tűnt.
Letettem kezemből a forró nedűt és a könyvet, majd felálltam kényelmes ülőhelyemről és oda mentem hozzá. Óvatosan lehúztam róla a kabátot és finoman a kanapé háttámlájára helyeztem. Csendesen megkérdeztem, hogy van, miközben letekertem az arcáról és a nyakáról az általam készített sálat. Fáradtan elmosolyodott és mesélni kezdett. Csendben hallgattam, miközben a nyakmelegítőt hanyagul rádobtam a kabátra. Kibélelt pulóverén kigomboltam a gombokat, majd ettől a ruhadarabtól is megszabadítottam. Nem zavartatta magát csak rendíthetetlenül mesélte a napját. Elmondta, hogyan mentette meg egy kislány életét és hogyan lökött fel ennek következtében egy, a bevásárlásból hazafelé igyekvő nénit, akinek szétgurultak a narancsai. A nap elején még úgy gondolta hogy szerencséje van de mikor ebédnél magára öntötte a kávéját már csak bosszankodni tudott
- De arra gondoltam, hogy ha haza jövök , te itthon leszel. - suttogta és mélyen a szemembe nézett.
- Én mindig itt leszek. - ígértem neki.
Végre feltűnt csupasz karja. Gyengéden hozzáértem párolgó bőréhez, majd meleg kezemmel végig simítottam. Lassan elérkeztem a válláig, onnan a mellkasán le egészen a csípő vonaláig, ahol megálltam és benyúltam a póló alá.
Felemelte a karjait, ahogy azt is levettem róla, és feltűnt végre, csupasz és tökéletesen védtelen felsőteste. Kicsit mintha kisebb lett volna, ahogy megszabadítottam páncéljaitól. Bennem pedig elégedettség és büszkeség áradt szét, hogy nekem sikerült behatolnom a falak mögé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése