Furcsa lányt láttak ma a metrón. Nehéz légkör vette őt körül, amint belépett az ajtón és megállt középen. Megkapaszkodott, fejét lehajtotta, szemét becsukta. A szerelvény megrándult, ahogy elindult, de ő meg sem rezzent. Fején fekete sapka, amely alól kilógott világosszőke haja. Rajta egy térdig érő, fekete kabát. Fekete nadrágot viselt, a lábán pedig fekete csizma volt. Egyik kezét zsebre dugta, így csak a másikon látszott éjsötét színű manikűrje. Arcán csak a fáradtság mutatkozott, különben sima volt.
Akik látták, mind ijedten kapták el a fejüket. Mintha féltek volna tőle, habár nem volt ijesztő. Olyan volt mint egy megfáradt angyal, kinek ruhája bepiszkolódott az élettől. Ez pedig szomorú látvány volt...
Egy öreg hölgy lépett be a szerelvénybe, nehéz csomagokkal a kezében. Hirtelen megbotlott, és úgy tűnt, el fog esni. Azonban a lány kinyitotta a szemét és gyors reflexeinek köszönhetően elkapta és megtartotta.
- Köszönöm Kedveském! - hálálkodott a néni.
A lány halványan elmosolyodott és ekkor valami furcsa történt. Sapkája színe kivilágosodott és sötét zöld lett. Kabátja erős pinkké alakult, nadrágja pedig viharos éggé. Mindez azonban csak addig tartott, míg mosolygott, utána a színek eltűntek és visszatért a fekete.
Az emberek elképedve néztek a lányra, aki a történtekről tudomást sem vett, csak állt tovább behunyt szemmel.
A metró ismét megállt és az ajtóban megjelent egy kisfiú az édesanyjával. Boldogan szaladt be, majd megtorpant a lány előtt. Ő felébredt a hangra és kinyitotta a szemét. Elmosolyodott, amikor a fiúcskára nézett, és ahogy leguggolt elé, sötét ruhája ismét világosodni kezdett.
Mikor a kisfiú elbúcsúzott és kiszállt az édesanyjával a következő megállónál, a lány arcán még sokáig ott maradt a boldogság kifejezése. Azonban ruháján látszott, hogy lassan elillan és újra feketévé válik.
A transzporter újra megállt, a hangosbemondó tudatta, hogy hol vannak, a lány pedig könnyedén kiszállt, hosszú, üres csendet hagyva maga után.
A mozgólépcsőre felállva észre sem vette, hogy valaki utána rohant. Kezeit nézte, körmeit maga felé fordítva. A fekete szín nem akart visszatérni, helyette inkább arany színben pompázott.
- Bocsi. - lökte meg valaki és ő ijedten vágta zsebre kezeit.
- Semmi.... - nem tudta befejezni a mondatot, mert egy szélesen mosolygó fiatal férfi állt előtte, és emiatt elakadt a lélegzete.
A férfi valamiért mesélni kezdett, de a lány egy szót sem értett. Figyelme a fiú szüntelenül mosolygó szájára, és csillogó szemére összpontosult. Észre sem vette, hogy ruhája idő közben teljesen fehérré vált.
Akik látták, mind ijedten kapták el a fejüket. Mintha féltek volna tőle, habár nem volt ijesztő. Olyan volt mint egy megfáradt angyal, kinek ruhája bepiszkolódott az élettől. Ez pedig szomorú látvány volt...
Egy öreg hölgy lépett be a szerelvénybe, nehéz csomagokkal a kezében. Hirtelen megbotlott, és úgy tűnt, el fog esni. Azonban a lány kinyitotta a szemét és gyors reflexeinek köszönhetően elkapta és megtartotta.
- Köszönöm Kedveském! - hálálkodott a néni.
A lány halványan elmosolyodott és ekkor valami furcsa történt. Sapkája színe kivilágosodott és sötét zöld lett. Kabátja erős pinkké alakult, nadrágja pedig viharos éggé. Mindez azonban csak addig tartott, míg mosolygott, utána a színek eltűntek és visszatért a fekete.
Az emberek elképedve néztek a lányra, aki a történtekről tudomást sem vett, csak állt tovább behunyt szemmel.
A metró ismét megállt és az ajtóban megjelent egy kisfiú az édesanyjával. Boldogan szaladt be, majd megtorpant a lány előtt. Ő felébredt a hangra és kinyitotta a szemét. Elmosolyodott, amikor a fiúcskára nézett, és ahogy leguggolt elé, sötét ruhája ismét világosodni kezdett.
Mikor a kisfiú elbúcsúzott és kiszállt az édesanyjával a következő megállónál, a lány arcán még sokáig ott maradt a boldogság kifejezése. Azonban ruháján látszott, hogy lassan elillan és újra feketévé válik.
A transzporter újra megállt, a hangosbemondó tudatta, hogy hol vannak, a lány pedig könnyedén kiszállt, hosszú, üres csendet hagyva maga után.
A mozgólépcsőre felállva észre sem vette, hogy valaki utána rohant. Kezeit nézte, körmeit maga felé fordítva. A fekete szín nem akart visszatérni, helyette inkább arany színben pompázott.
- Bocsi. - lökte meg valaki és ő ijedten vágta zsebre kezeit.
- Semmi.... - nem tudta befejezni a mondatot, mert egy szélesen mosolygó fiatal férfi állt előtte, és emiatt elakadt a lélegzete.
A férfi valamiért mesélni kezdett, de a lány egy szót sem értett. Figyelme a fiú szüntelenül mosolygó szájára, és csillogó szemére összpontosult. Észre sem vette, hogy ruhája idő közben teljesen fehérré vált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése