Ikerlélek

A szobából hallatszott a hangos és zaklatott lépések zaja. Aztán egyszer csak kitárult a nagy ajtó és belépett rajta egy igencsak feldúlt nő. Hosszú fehér ruhája volt, mely a földön szétterült körülötte, barna hullámos haja, loknikban omlott a vállára, a levegőt pedig kapkodva vette, mintha éppen menekült volna valaki elől. De itt a szobában, itt biztonságban érezte magát. Messze azoktól az emberektől, akik odalenn vannak. Ijesztőek és kellemetlen volt a társaságuk, mintha mindegyikük arra törekedett volna, hogy bántsák és kinevessék őt. Főleg az a férfi. Felkérte ugyan táncolni, de hideg és nyirkos ujjai taszították tőle, az amúgy jóképű embert, halott kék szemei pedig megijesztették.
Fáradtam ballagott fésülködő asztalához, hogy ott leüljön a székére. Karjaira borult, hogy pihenjen egy kicsit, de nem hagyták nyugodni a történtek. Kezébe vette a fésűjét, hogy megigazítsa a frizuráját és a tükörben megint meglátta őt. Úgy nézett ki mint ő, és pontosan ugyan úgy mozdult, ahogy ő, azonban a haja és a bőre fehéren ragyogott mint az a ruha amit viselt. Arccsontja élesen kirajzolódott és úgy az egész teste jóval soványabb volt, mint az övé.
Más tükörben nem látta soha, csak itt, ebben. Számtalanszor megpróbálta már elpusztítani, azonban az valahogy mindig visszakerült a falára és minden egyes alkalommal ott látta azt az árnyékot, ami annyira hasonlított rá. Mintha az ikertestvére lenne.
Fésülködni kezdett, közben pedig figyelte, ahogy a tükörbéli társa egyre szélesebb mosolyra húzza a száját.
- Hagyd abba! - kiáltott rá tükörképére, miközben két tenyerével rácsapott az asztalra, és támadó testtartásban igyekezett megfélemlíteni a másikat. Azonban, míg ő, annak ellenére, hogy nem látta, mégis tudta, hogy mérges arcot vág, a tükör túloldalán egy ijesztően nyugodt mosoly nézett vissza rá. - Miért nem hagysz békén? - temette kezébe arcát és hosszú percekig azzal küszködött, hogy ne sírja el magát...

Éppen letette a fésűt, amikor kopogtattak az ajtón. Felállt, hogy beengedje a látogatót. Az a férfi volt, akivel az előbb táncolt, ám, most sokkal vonzóbbnak hatott. Rámosolygott. A férfi tartotta a karját, hogy belekapaszkodhasson és lekísérhesse a bálterembe. Boldogan fogadta el a felkérést és kilépett a szobából.
Fehér, loknikba csavart haja ott hullámzott mögötte, ahogy a léptei ritmusához igazodtak.

Letette a fésűt és ekkor kopogtattak. Nem sikerült teljesen megnyugodnia, de erőt vett magán, hogy felálljon is kinyissa az ajtót. Szabadkozni akart, kifogást akart keresni, hogy ne kelljen visszamennie a vendégekhez, de amikor kinyitotta az ajtót egy kellemes megjelenésű fiatalember állt ott.
- Szeretnék elnézést kérni a viselkedésemért - hajolt meg mélyen, majd a kezét nyújtotta. - Ha ön is beleegyezik, visszakísérem a szalonba - ajánlotta fel.
A nő hosszan nézett a férfi megnyugtató barna szemébe, majd az előző elhatározását elengedve, elfogadta a felé nyújtott kezet. Az meleg és puha volt.