Túl az Óperencián élt egy király. Ennek a királynak volt két iker lánya. Mind a kettő meseszép volt, ám az idősebbik egy kicsit lustább. Ennek ellenére a testvérével midig jóban voltak. Mindig együtt sétáltak a várban, az óriási gyümölcsös kertben vagy amikor kilovagoltak a birtokra a nép közé. Ekkor a fiatalabb, szorgalmasabb lány midig segített a szolgáinak, a népének, leszállt a lováról és étellel kínálta az egész nap fáradozót, testvére pedig figyelte őt. Néha-néha ő is beállt segíteni, de ő inkább szőtt, font és varrt. Azt viszont olyan ügyesen és szépen, hogy a saját maga készítette ruhákban járt ő és a testvére.
Mikor a leányok betöltötték a tizennyolcadik életévüket a király kihirdette, hogy aki szeretné feleségül venni a lányait, annak ki kell állnia három próbát. Először is olyan ajándékot kell hozniuk amijük még nincs a királykisasszonyoknak. Ki kell találni, hogy melyik lány, melyikük. És végezetül pedig le kell ölniük egy disznót, amit utána el kell készíteniük és fel kell tálalniuk.
Tódultak is a kérők, de a többségük már az első próbán elbuktak. Volt aki ruhákat hozott, volt aki ékszereket, de ilyenjük már mind volt a lányoknak. Alig húszan maradtak a második próbára. Azonban itt is sokan elbuktak, így már csak öten jutottak el az utolsó próbáig. Az egyik azonban megijedt a disznótól és kiszaladt a városból, a másik leölte ugyan de nem tudta megfelelően elkészíteni, a harmadik meg nem tudta feltálalni, mert a szolgákra akarta bízni.
Végül csak kettő legény maradt akik kiállták a három próbát. Az egyikük egy daliás termetű, szőke lovag volt, a másik pedig úgy nézett ki mint egy koldus. Rongyos ruhája, piszkos arca és bozontos szakálla és haja volt. A nagyobb lánynak rögtön megtetszett a daliás termetű és belé karolva a szobájába vezette. A kisebbiknek is megtetszett a szép herceg, de tudta jól, hogy testvérének is ő tetszik. Így egy kicsit szorongva, de derűsen lépett oda a másik nyertes mellé, hogy belé karolva őt is szobájába vezesse.
Az ágyon üldögéltek egy darabig, szótlanul várták, hogy megszólaljon a másik...
Végül a férfi szólalt meg:
- Miért vagy velem? Mondhattad volna azt is, hogy te senkit sem választasz és akkor nem kell szégyenkezned, hogy egy koldus a férjed. - szavai keményen mégis egyszerűen szóltak és a lány elgondolkodott, majd így felelt:
- Tudod, nagyon sokat jártam a nép között, és nagyon sokat láttam már. A szép külső nem minden és ha lemossuk a koszt, akkor te is egy daliás herceg leszel. Az én hercegem. - kicsit ugyan szomorú volt, hogy nem övé lett a másik herceg, de tudta azt is nagyon jól, hogy a koldus is megérdemli a szeretet.
A koldus ekkor felállt, megkérte a királylányt, hogy várjon egy kicsit, majd kiment a szobából. A lány várt és várt, majd mikor nyílt az ajtó izgatottan ugrott fel az ágyról. Egy meseszép herceg lépett be rajta, tiszta ruhában és és tiszta arccal. Szakállát megvágta, haját megmosta és illatos olajjal kente be.
- Elnézést uram, én várok valakit. - szabadkozott a lány, mert nem ismerte fel a koldust, de az közelebb lépett hozzá és megölelte.
- Én vagyok - mondta és megcsókolta a lányt.
Mikor a leányok betöltötték a tizennyolcadik életévüket a király kihirdette, hogy aki szeretné feleségül venni a lányait, annak ki kell állnia három próbát. Először is olyan ajándékot kell hozniuk amijük még nincs a királykisasszonyoknak. Ki kell találni, hogy melyik lány, melyikük. És végezetül pedig le kell ölniük egy disznót, amit utána el kell készíteniük és fel kell tálalniuk.
Tódultak is a kérők, de a többségük már az első próbán elbuktak. Volt aki ruhákat hozott, volt aki ékszereket, de ilyenjük már mind volt a lányoknak. Alig húszan maradtak a második próbára. Azonban itt is sokan elbuktak, így már csak öten jutottak el az utolsó próbáig. Az egyik azonban megijedt a disznótól és kiszaladt a városból, a másik leölte ugyan de nem tudta megfelelően elkészíteni, a harmadik meg nem tudta feltálalni, mert a szolgákra akarta bízni.
Végül csak kettő legény maradt akik kiállták a három próbát. Az egyikük egy daliás termetű, szőke lovag volt, a másik pedig úgy nézett ki mint egy koldus. Rongyos ruhája, piszkos arca és bozontos szakálla és haja volt. A nagyobb lánynak rögtön megtetszett a daliás termetű és belé karolva a szobájába vezette. A kisebbiknek is megtetszett a szép herceg, de tudta jól, hogy testvérének is ő tetszik. Így egy kicsit szorongva, de derűsen lépett oda a másik nyertes mellé, hogy belé karolva őt is szobájába vezesse.
Az ágyon üldögéltek egy darabig, szótlanul várták, hogy megszólaljon a másik...
Végül a férfi szólalt meg:
- Miért vagy velem? Mondhattad volna azt is, hogy te senkit sem választasz és akkor nem kell szégyenkezned, hogy egy koldus a férjed. - szavai keményen mégis egyszerűen szóltak és a lány elgondolkodott, majd így felelt:
- Tudod, nagyon sokat jártam a nép között, és nagyon sokat láttam már. A szép külső nem minden és ha lemossuk a koszt, akkor te is egy daliás herceg leszel. Az én hercegem. - kicsit ugyan szomorú volt, hogy nem övé lett a másik herceg, de tudta azt is nagyon jól, hogy a koldus is megérdemli a szeretet.
A koldus ekkor felállt, megkérte a királylányt, hogy várjon egy kicsit, majd kiment a szobából. A lány várt és várt, majd mikor nyílt az ajtó izgatottan ugrott fel az ágyról. Egy meseszép herceg lépett be rajta, tiszta ruhában és és tiszta arccal. Szakállát megvágta, haját megmosta és illatos olajjal kente be.
- Elnézést uram, én várok valakit. - szabadkozott a lány, mert nem ismerte fel a koldust, de az közelebb lépett hozzá és megölelte.
- Én vagyok - mondta és megcsókolta a lányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése