A parkban sétálgatva merengsz azon, milyen szép is az élet. Tavasz van, nyílnak a virágok és te meglátsz egy szép százszorszépet. Lehajolsz, hogy leszakítsd és szerelmes tekintettel elkezded tépkedni a szirmait. Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret... /Szegény virág, mit vársz tőle?/ És ha véletlenül az jön ki, hogy nem szeret, akkor csalódott arcot vágsz, leszakítasz még egy virágot és kezded az egészet előröl. /Ismétlem, szegény virág.../ De meg lehet érteni, hiszen, ha nem kapjuk meg Tőle a választ, mert nem merünk rákérdezni, akkor szerencsétlen virágnak kell megmondania.
Aztán eljön az a bizonyos nap (nem szükségszerű, de általában eljön), mikor az egyik félnek elege lesz a másikból (ez rendszerint a fiú) és akkor szakítás van. Arra jöttem rá, hogy nem véletlenül hívják így, mert ilyenkor a szív annyira tud fájni, hogy szétszakad és majd beleőrülsz, hogy nem lehetsz vele. Először elhordjuk mindennek az illetőt, de mondandónk végére mindig odatűzzük, hogy "de én még mindig szeretem". Ez, tapasztaltam, a legnagyobb hiba amit ilyenkor el lehet követni. Szereted, természetes, hogy szereted, de nem kényszerítheted a másikat, hogy ő is így érezzen irántad. De, hogy mi erre a megoldás, azt kevesen árulják el, csak annyit mondanak, hogy engedd el, lépj túl rajta, nem is illettetek össze... Azt senki sem mondja meg, hogyan csináld. Te pedig szépen lassan beleőrülsz, hogy nem tudod elfelejteni.
Már egy hete csak ő jár a fejedben és csak reménykedsz, hogy végre izomlázat kapott és nem tud felkelni az ágyából. Amikor egyedül vagy arra gondolsz, most milyen jó lenne vele lenni, aztán rájössz, hogy soha többé nem lehetsz vele és sírni kezdesz. Amikor másokkal, folyamatosan szidod, de megemlíted, hogy szereted, hogy te mennyire jó voltál vele és hogy ő mennyire szemét volt, hogy nem tisztel téged. Reggel arra kelsz, hogy nincs melletted, este arra fekszel, hogy nem is akarod, hogy melletted legyen. Nem tudsz aludni, legszívesebben jól megmondanád neki a véleményed, hogy legalább annyira fájjon neki, mint neked. /Csak sajnos a fiúkról ez általában lepereg és vállat vonva élik tovább szánalmas kis életüket nem törődve többet veled./
A tanácsom, a következők:
1. Menj haza, sírj és hord el mindennek!
2. Értékeld a kapcsolatotokat, egyedül, vagy valakinek a segítségével
3. Döntsd el, hogy nem fogod többé szeretni!
Hogy ezt, hogy? Több féle képen is lehetséges. Ha mondjuk kipróbálod a virágos trükköt. Leszakítasz egy százszorszépet, szépen leülsz, megkérdezed Isten, hogy őt szánta-e neked, vagy sem, szeressed vagy sem. /Beszéld meg vele jól, hidd el hall téged és segíteni fog./ Ha a végeredmény az lett, hogy ne szeresd, akkor a következőt tedd. Mikor eszedbe jut valami szép róla, mondjuk hiányzik, vagy megölelnéd és megint sírógörcsöt kaptál, mert nem teheted meg, akkor kezd el mondani magadban, hogy "nem akarom szeretni". Ne egyszer, ne kétszer, nagyon sokszor. Ha pedig már érzed, hogy elmúlt a roham, akkor jól csináltad. És ezt mond el minden nap tíz percen keresztül; mikor felkelsz, mikor buszozol, mikor órán ülsz, vagy amikor eszedbe jut.
Ezt, ne értsd félre, nem azt jelenti, hogy gyűlölnöd kell, hanem azt, hogy nem kell szeretned. Nem kell belerokkanj abba, hogy hiányzik, mert az rövid úton lelki halálba vezet. Kitartást lányok, mindenkinek van valaki a világon, aki mellett nem kell feszengened és soha nem fog ott hagyni, mert szeret. Úgy szeret, ahogy te szereted.
Aztán eljön az a bizonyos nap (nem szükségszerű, de általában eljön), mikor az egyik félnek elege lesz a másikból (ez rendszerint a fiú) és akkor szakítás van. Arra jöttem rá, hogy nem véletlenül hívják így, mert ilyenkor a szív annyira tud fájni, hogy szétszakad és majd beleőrülsz, hogy nem lehetsz vele. Először elhordjuk mindennek az illetőt, de mondandónk végére mindig odatűzzük, hogy "de én még mindig szeretem". Ez, tapasztaltam, a legnagyobb hiba amit ilyenkor el lehet követni. Szereted, természetes, hogy szereted, de nem kényszerítheted a másikat, hogy ő is így érezzen irántad. De, hogy mi erre a megoldás, azt kevesen árulják el, csak annyit mondanak, hogy engedd el, lépj túl rajta, nem is illettetek össze... Azt senki sem mondja meg, hogyan csináld. Te pedig szépen lassan beleőrülsz, hogy nem tudod elfelejteni.
Már egy hete csak ő jár a fejedben és csak reménykedsz, hogy végre izomlázat kapott és nem tud felkelni az ágyából. Amikor egyedül vagy arra gondolsz, most milyen jó lenne vele lenni, aztán rájössz, hogy soha többé nem lehetsz vele és sírni kezdesz. Amikor másokkal, folyamatosan szidod, de megemlíted, hogy szereted, hogy te mennyire jó voltál vele és hogy ő mennyire szemét volt, hogy nem tisztel téged. Reggel arra kelsz, hogy nincs melletted, este arra fekszel, hogy nem is akarod, hogy melletted legyen. Nem tudsz aludni, legszívesebben jól megmondanád neki a véleményed, hogy legalább annyira fájjon neki, mint neked. /Csak sajnos a fiúkról ez általában lepereg és vállat vonva élik tovább szánalmas kis életüket nem törődve többet veled./
A tanácsom, a következők:
1. Menj haza, sírj és hord el mindennek!
2. Értékeld a kapcsolatotokat, egyedül, vagy valakinek a segítségével
3. Döntsd el, hogy nem fogod többé szeretni!
Hogy ezt, hogy? Több féle képen is lehetséges. Ha mondjuk kipróbálod a virágos trükköt. Leszakítasz egy százszorszépet, szépen leülsz, megkérdezed Isten, hogy őt szánta-e neked, vagy sem, szeressed vagy sem. /Beszéld meg vele jól, hidd el hall téged és segíteni fog./ Ha a végeredmény az lett, hogy ne szeresd, akkor a következőt tedd. Mikor eszedbe jut valami szép róla, mondjuk hiányzik, vagy megölelnéd és megint sírógörcsöt kaptál, mert nem teheted meg, akkor kezd el mondani magadban, hogy "nem akarom szeretni". Ne egyszer, ne kétszer, nagyon sokszor. Ha pedig már érzed, hogy elmúlt a roham, akkor jól csináltad. És ezt mond el minden nap tíz percen keresztül; mikor felkelsz, mikor buszozol, mikor órán ülsz, vagy amikor eszedbe jut.
Ezt, ne értsd félre, nem azt jelenti, hogy gyűlölnöd kell, hanem azt, hogy nem kell szeretned. Nem kell belerokkanj abba, hogy hiányzik, mert az rövid úton lelki halálba vezet. Kitartást lányok, mindenkinek van valaki a világon, aki mellett nem kell feszengened és soha nem fog ott hagyni, mert szeret. Úgy szeret, ahogy te szereted.
Kedves Zuzu. Ez mind nagyon szép, amit ide leírtál. De ez nemigazán így működik. Tudod ez egy kicsit szerintem hasonló ahhoz, mikor meghal valakid, aki közel állt hozzád. A szépre emlékezz, a rosszra pedig igyekezz minél kevesebbet gondolni. Ő ugyan még él, de a szerelmetek már nem. Őrízd meg őt a szívedben olyannak amilyennek láttad, mikor boldogok voltatok. Másban még véletlenül se keresd őt. Ez a legnagyobb hiba amit csak elkövethetsz. Az első szerelem mindenkinek emlékezetes és igen én is nagyon jól tudom, hogy milyen nehéz továbblépni. De meg kell tenni. Minden nap erőt kell venni magadon. Foglald le magad valamivel, amiben örömödet leled vagy tűzz ki valamilyen célt magad elé. Egy ideig koncentrálj csak magadra és azokra akik körülvesznek, mert ők melletted vannak. Nem kell őt elfelejteni, haragudni sem kell, utálni sem. Őrizd meg a szépet és ne az okokat keresd.
VálaszTörlésKedves zsiri87! Nem azt akartam ezzel mondani, hogy aki elhagyott, azt gyűlölni kell ezért. Nem akarom gyűlölni sem elfelejteni, de nem akarok hazudni sem magamnak. Egyszerűen csak túl akarok lépni rajta, hogy a fájdalom elmúljon. És ahogy a mondás tartja, az idő szebbé tesz mindent. Amikor már nem fáj ennyire, akkor lehet majd a szépre emlékezni, de addig úgy gondolom, hogy csak áltatás lenne az egész. Fájdalmasabbá teszi az amúgy is fájdalmas érzést. Ez még csak,a kezdet, utána jöhetnek a szép emlékek. :)
Törlés